Napjaink szabadelvű és túl toleráns világában, amikor a jó fogalma is alig-alig meghatározható (mert az a jó, ami nekem jó, vagy mégsem?), ki fogja eldönteni, hogy mitől lesz jó egy tanító? Egy piacorientált társadalom eredményekért kiált, mindegy, hogy milyen áron. Az Úr munkatársaiként azonban jól tudjuk, hogy miénk csupán az építkezés, a magvetés, a plántálás, az öntözés.
„Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.” (1 Kor. 3,7)
Azt jelenti ez, hogy akkor nem is kell minőségre törekednünk? Nem, dehogy! Hiszen az is meg van írva, hogy „valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.” (Kol. 3,23-24) Istennek tehát nem mindegy, hogy milyen minőségű a munkavégzésünk. Az Ő országában az válik jó tanítóvá (nem egyik napról a másikra!), aki az Úr szabályai szerint teljesít, jó szívvel, mert Ő a motivációt is megvizsgálja. Hogyan lehetünk tehát jó tanítók? Ha hitelesen, hűséggel és szeretettel szolgálunk.
„Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim! Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben. Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1 Kor. 4: 16-17, 20)
1. Hitelesen. A tanítónak mindig többet kell tudnia, mint azoknak, akiket tanít. Ha igaz ez bármilyen információra, mennyivel igazabb kell legyen a bibliaismeretre és az Úrral való közösségünkre! Tizenéves koromban sem szerettem úgy tanítani a vasárnapi iskolában, hogy csupán bemagoltam volna a mások által gondosan kidolgozott leckét. Mindig szerettem elkérni az Úrtól a személyes üzenetet, s azt adni tovább, akár egyezett az anyag szövegével, akár nem. Javamra vált, s ma is erre törekszem. Ha a bibliatanulmányozás lépéseit is figyelembe vesszük (megfigyelés, értelmezés, alkalmazás), még nagyobb gazdagságra tehetünk szert. A legkisebb gyermektől kezdve a leghuncutabb tinédzserig minden hallgatónk megérzi, hogy átment-e a tananyag a szívünkön, vagy csak az elménk szűrte meg az információkat (esetleg még az sem). Egy bölcs tanító pedig azt is tudja, hogy súlyosabb ítéletben lesz része, mint hallgatóinak, ezért törekedni fog arra, hogy elsőként alkalmazza, amit tanított.
„Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.”(1 Kor. 4: 1-2)
2. Hűséggel. Aki nem embereknek, vagy hiú dicsőségvágyból (esetleg pénzkereset miatt) akar szolgálni, az előbb-utóbb szembesülni fog próbákkal. A szolgálatkészséget kikezdi az idő, a megfáradás, az anyagiak, a vélemények. Ilyenkor kell kitartani. S az Isten, aki mindent lát, megjutalmaz, gyakran már a földön is. Számomra a legboldogítóbb jutalom az volt, amikor az Úr tudomásomra hozta, hogy hűségesnek lát. Tudom, ha így folytatom, az utolsó napon is hallani fogom.
„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.” (1 Kor. 13: 1-2)
3. Szeretettel. A gyermeki szív megérzi a szeretetet, mert nagyon fogékony rá, és szivacsként issza magába. Mindenféle ügyeskedéssel jelzi, ha hiányát tapasztalja. A tini pedig megértésért, szeretetért kiált, s lázad, ha nem kapja meg. Érzik, látják, tudják, hogy tanítójuk szereti-e azt az Istent, akiről beszél s szeret-e neki szolgálni; hogy szereti-e tanítványait (s ki az, akit nem igazán); s ha szeretettel viszonyul a tanítótárs felé. Természetesen fontos képezni is magunkat, hogy változatos módszereket alkalmazzunk, érdekes témákat érdekfeszítő módon tudjunk előadni, de tanításunk üres fecsegés, elfelejtett szolgálat marad, ha nincs bennünk szeretet.
Jó tanítóként építkezünk. A jövőt s Isten országát építjük. Ebben a munkában a hitelesség az alapvetés, hűségünk teszi egymásra a téglákat, s szeretetünk a kötőanyag. Mindehhez már „csak” Isten Lelke szükséges, aki kezünkbe adja a tervrajzot, a látást. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten gyermekei. (Róma 8,14 Egyszerű fordítás) Azok a tanítók pedig, akiket Isten Lelke vezérel, Isten munkatársai. Legyen így az új tanévben! Legyünk jó tanítók!
