„Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk…” Zsidók 1,1-2
Krisztus nem egy földi meghívás, hanem egy mennyei küldetés alapján költözött a földre. Őt nem kényszerítette senki a Földről, hogy jöjjön el végre, és szabadítsa meg az embereket bűneiktől, hanem az Atyával való tökéletes egyetértésben döntötték el az ő eljövetelét, annak időpontját és körülményeit. Annak ellenére, hogy Ő volt a sértett fél, az édeni bukása után Isten kereste az embert, és nem az ember rohant Istenhez a kapcsolat rendezése érdekében, mert mindig Isten a kibékülés kezdeményezője. Ez, az emberi időszámításnak megfelelően, közvetlenül a bűneset után történt (1Móz. 3,15), de megelőzte az ember büntetésének kihirdetését (1Móz. 3,16-19). Majd ezt követően szétszórta az ószövetségi kijelentésben a Megváltóról szóló próféciákat – 300 messiási prófécia, amelyből 60 Krisztus születéséről szól. De addig sem volt megközelíthetetlen az ember számára (Róma 1,19-20).
Az Isten nem ember, hogy sértett félként ne lenne hajlandó a békülésre. Az Isten nem ember, hogy sértett félként, csak akkor lenne nyitott a békülésre, ha az ember kezdeményezné azt. Istennek nincs szüksége áldozatra vagy ajándékra, csak töredelmes, bűnbánó szívre. Isten, látva a bukott ember reménytelen helyzetét, előre megígérte a bűnből felszabadító Megváltót, és tökéletesen be is töltötte ígéretét.
Ez ígéret beteljesülésének újbóli megünneplését várjuk, erre készülünk. Köszönjük meg Istennek, hogy soha nem hagyta az embert reménytelenségben, hanem a megfelelő időben a remény megtestesült Jézusban!
