Gyülekezeteinkben rendszerint ősszel hálaadó napon (hálaadó istentiszteleten) veszünk részt. Javaslom, hogy a mosolyklubban is szervezzük meg ezt, ugyanis a hálás lelkület tanulható/ tanítható, alakítható.
Az alkalmat az „Erős szél fúj” című játékkal indítom. A gyerekek körbeállnak, majd különféle kijelentéseket teszik. Például: „Erős szél fújja azokat, akik farmernadrágot viselnek.” Azok a gyerekek, akik magukra ismernek, leguggolnak, majd, amikor „beáll a szélcsend”, felállhatnak. Kezdetben olyan kijelentéseket mondok, amelyek a gyerekeknek csupán egy részére vonatkozik, majd olyan kijelentések következnek, amelyek mindenkire vonatkoznak, és olyan dolgokkal kapcsolatosak, amelyek hálára indíthatnak (bár ezt egyelőre játék közben nem
fogalmazom meg).
Például:
- … akik iskolába vagy óvodába járnak.
- … akiknek van, amit enniük.
- … akiknek vannak szüleik. (Legyünk tapintatosak, ha árva gyerek is van köztünk!)
- … akiknek van ágyuk, amiben alhatnak.
- … akiknek van lehetőségük a tisztálkodásra.
- … akik tudnak járni.
- … akik látnak, hallanak stb.
Miután elhangzott néhány – az előbbiekhez hasonló – kijelentés, csodálkozva állapítom meg, hogy ez utóbbiak mindenkire vonatkoznak. Felteszem a kérdést, hogy vajon azért vonatkoznak-e mindenkire, mert ezek a dolgok természetesek, és mindenkinek csak úgy megadatnak. Meghallgatom a gyerekek gondolatait a kérdéssel kapcsolatosan, majd egy újabb játékra hívom őket. Előzőleg előkészítek néhány kártyát, amelyeknek a két oldalán két különböző kép látható, amelyek ellentétes élethelyzeteket mutatnak be:
- beteg gyermek – egészséges gyermek
- jól öltözött gyermek – rongyokba öltözött gyermek
- felnőtt-munkát végző gyermekek – tanuló gyermekek
- éhező gyermek – étkező gyermek
- ágyban alvó gyermek – utcán alvó gyermek stb.
A gyerekek számától függően minden pár vagy minden csoport kap egy kártyát, amelynek mindkét oldalát alaposan megfigyelik, majd minden csoport (pár) elmondja, hogy mit lát a kártyáján. Minden kártya bemutatását követően megkérdezem a gyerekektől, hogy a mi helyzetünk a kártyán látható két élethelyzet közül melyikhez hasonlít inkább. A bemutatások után felteszem a kérdést a gyerekeknek, hogy vajon kinek/minek köszönhetjük ezt a sok jót. Meg kell-e köszönnünk ezeket? Kinek tartozunk hálával? Kitől kaptuk mindezt?
Válaszként elmondom az aranymondást, amit később fogunk megtanulni:
„Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá.” Jakab 1, 17a
Bejelentem a gyerekeknek, hogy fel fogok olvasni egy történetet a Bibliából, amelyben tíz embert ismerhetünk meg, akik nagyon értékes ajándékot kaptak az Úr Jézustól. Felolvasom a Lukács 17, 11-19-ből a tíz leprás meggyógyításának történetét. A továbbiakban a történet megértésének érdekében beszélek arról, hogy a lepra egy nagyon súlyos fertőző betegség, amelynek következtében az ember testének bizonyos részei elhalnak, valamint arról, hogy a régi időkben ez gyakori betegség volt. A leprások nem élhettek együtt az egészséges emberekkel, hanem a városokból kirekesztették őket, és majdnem semmi esélyük nem volt a gyógyulásra. Tehát a történetben szereplő embereknek a meggyógyítása kimondhatatlanul nagy ajándék volt az Úr Jézus részéről. Ezt követően megkérdezem a gyerekektől, hogy mi a véleményük a meggyógyultak viselkedésével kapcsolatosan. Vajon az Úr Jézus mit várt tőlük? És tőlünk mit vár? Meg szoktuk-e köszönni, hogy egészségesek vagyunk, tudunk járni, beszélni, látunk, hallunk? Hálásak vagyunk-e azért, mert vannak szüleink, járhatunk iskolába, van, ahol laknunk, van ételünk, italunk stb.?
Megfigyeljük, hogy mit mondott az Úr Jézus a hálás embernek: „Kelj fel, és menj el, a te hited megtartott téged.” Ez az ember nem csak a testi egészségét kapta vissza, hanem ennél sokkal többet kapott: mivel hitt az Úr Jézusban, megtartatott, vagyis üdvösséget is nyert. Elmondom a gyerekeknek, hogy mindent, amivel rendelkezünk, az Úrtól kaptunk, de a legértékesebb ajándékot mégsem ezek képezik, hanem az örök élet a legdrágább ajándék, amelyet az Úr Jézus a drága vére árán szerzett meg a számunkra – azok számára, akik hisznek benne. Aki rendelkezik ezzel, minden oka megvan arra, hogy hálás legyen.
A történetben szereplő kilenc hálátlan ember esetének kapcsán beszélgetünk arról, hogy mi akadályozhatja az embert abban, hogy hálás legyen. Ezeknek a felismeréséhez egyszerű hétköznapi életből vett példákat mondok:
- Zolinak nagyon sok játéka van, de mindig újabb és újabb játékokra vágyik. Emiatt nem tud hálás lenni. (elégedetlenség)
- Imrének van egy régi biciklije, amelyet nagyon szeret. Egy napon a barátja egy új biciklit kap, amely sokkal modernebb, mint az övé, és attól fogva nincs nyugalma, mert ő is ilyent szeretne. (irigység)
- Anna ajándékot kap a nagyszüleitől. Egy halk „köszönöm” hagyja el az ajkát, de utána rá sem néz a csomagra, hiszen olyan kisgyerekes dolog örvendezve körbeugrálni az ajándékot. (büszkeség)
- „Miért köszönjem meg valakinek a jó tanulmányi eredményeimet? Én magam dolgoztam azért!” (Saját magamnak tulajdonítom a sikert.)
- „Pusztán a véletlennek köszönhető, hogy jó körülmények közé születtem és jó dolgok történnek velem.” (hitetlenség)
Bátorítom a gyerekeket, ha magukra ismertek valamelyik példában, vallják meg Istennek, és kérjék, hogy segítsen megszabadulni ettől a helytelen hozzáállástól, érzelemtől.
Megtanuljuk az aranymondást:
„Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá.” Jakab 1, 17a
A tevékenység befejező részében „hálacsokrot” készítünk. Színes papírból szíveket vágunk, amelyekre a gyerekek ráírják vagy rárajzolják, hogy miért hálásak. A szívek alsó sarkát kilyukasztjuk, kendercérnát kötünk rájuk, majd feltűzzük (felragasztjuk) azokat egy táblára (kartonra, falra), és a lecsüngő cérnákat egy masnival összefogjuk.
Az alkalom végén hálaadásra buzdítom a gyerekeket.
Melléklet
Képek a kártyákhoz
