„Mert Ezsdrás szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és döntéseket.” – Ezsdrás 7,10
Mielőtt a Szentírást tanítanánk, van két fontos dolog, amit nekünk meg kell tennünk. Először is el kell határoznunk, hogy mi kutatni fogjuk az Úr törvényét. Ez sokkal több, mint egy gyors áhítat vagy a Bibliának csupán alapvető igazságainak az ismerete. Ez a Szentírás alapos tanulmányozását és helyes értelmezését jelenti. Hiszen nem adhatunk tovább olyan ismeretet, amit mi előbb nem tettünk a magunkévá. Mi a gyermekek tanítványozására lettünk elhívva, nem csupán arra, hogy információkat közöljünk velük Istenről.
Másodszor, el kell határoznunk, hogy mi teljesíteni fogjuk az Úr törvényét. A farizeusok alaposan tanulmányozták a Törvényt, de mivel elutasították a benne rejlő igazságokat, életük változatlan maradt, tanításuk pedig inkább eltávolította az embereket Istentől, ahelyett, hogy vonzotta volna őket. A gyerekek nemcsak hallgatják azt, amit tanítunk nekik, hanem figyelik azt is, amit mi tetteinkkel és viselkedésünkkel akaratlanul is kommunikálunk feléjük.
Ezsdrás példája méltó arra, hogy kövessük. Mégis, a szent munka eredményei elsősorban nem a fent említett gyakorlatoknak köszönhetők. Isten embere sikereinek legfőbb oka az előző versben található: „…mert vele volt Istenének jóakarata.” Legyen a Szentírás tanításunk középpontjában, bizodalmunk pedig Istenünk jóakaratában!