A munka már majdnem elkészült: felépült a várfal, be lettek tömve a rések (csak az ajtószárnyak hiányoztak). Az ellenség azonban még ekkor sem adta fel. Négyszer próbálták tőrbecsalni Nehémiást, ötödjére meg is zsarolták: ha nem enged, rágalomba keverik. Nehémiás azonban átlátott a szitán, bátorsággal ellenállt, s a hamis vádakra is rácáfolt. Az ellenség belső árulót is felbérelt, hogy megfélemlítse, s félelemből bűnbe vigye Nehémiást, hogy alapja legyen a róla keltett rossz hírnek, ám ez a terv is kudarcba fulladt. Nehémiást nem lehetett gyávaságra és törvénytelenségre rávenni, mert felismerte, hogy a „prófétát” nem Isten küldte. Hiába jöttek-mentek a fenyegető levelek is.
Ki volt ez a kitartó, gonosz ellenség? Magasszintű, korrupt vezetők (helytartók, főpapok rokonságban), akiknek nem volt érdeke a várfal felépítése, akiktől mindenki tartott, akikkel igyekeztek „jóban lenni” az emberek. (17-18.v.)
Mi lehetett Nehémiás bátorságának, bölcsességének és kitartásának a titka? 1) Tudta, hogy az építkezés, amibe fogott, nem öncélú vállalkozás, hanem Isten munkája. 2) Bizonyos volt benne, hogy éppen ezért Isten az ő oldalán áll. 3) Bizalommal kérte kezeinek megerősítését (9.v.), s hogy Isten számoljon el a gáncsoskodókkal. (14.v.)
Az eredmény? 1) A várfal rekordidő alatt lett felépítve, ötvenkét nap alatt. (15.v.) 2) Az ellenség megrettent, összeestek a saját szemükben. 3) Mindenki felismerte, hogy a munka mögött Isten akarata és segítsége volt. (16.v.)
Bármit teszünk Istenért (és elvileg mindent az Úrért kellene tenni, igaz? – Kolossé 3,23), az ellenség ott lesz, hogy megakadályozza, de Nehémiás Istene bennünket is kész bölccsé, kitartóvá és erőssé tenni, hogy mindenki megláthassa mire képes Ő általunk. A Nehémiás sikere a miénk is lehet, mert „nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság Lelkét”. (2Tim 1,7)