Jeruzsálem várfalának a fölszentelésekor nagy örömöt szerzett Isten a népnek. Az asszonyok és gyermekek is vigadoztak, és Jeruzsálem ujjongása nagyon messzire elhallatszott. (43.v.)
Mi is történt tulajdonképpen ezen az ünnepen és ezt megelőzően? Összegyűjtötték a lévitákat (a szolgálattevőket), akik megtisztították magukat, a népet, a kapukat és a várfalat is. (Milyen jó lenne, ha minden ünnepünk megtisztulással kezdődne! Talán az öröm is nagyobb lenne.) Aztán indult a menet a várfalra, kürtölve, énekelve. Az Isten háza előtt megálltak, énekeltek, nagy áldozatokat mutattak be és vigadoztak. Örültek az elvégzett munka gyümölcsének, a papok, a léviták, az énekesek és a kapuőrök szolgálatba állásának, a régi dolgok megújulásának (46.v.), az adományoknak.
Igazi hálaadó ünnep volt ez. Mert a hálaadást megtisztulás előzi meg, s az örömteli ujjongást adománybeli és szolgálatbeli áldozatok kísérik. Milyen jó visszagondolni arra, hogy hányszor szerzett már örömöt Isten nekünk is! Egyénileg, családilag vagy akár közösségi szinten. Kísérték-e örömünket áldozatvállalások? S még nagyszerűbb arra gondolni, hogy Isten népe számára „a java még hátravan”! Hála ezért a bizonyosságért is!