A szamár a lónál kisebb termetű háziasított patás emlősállat, amellyel napjainkban viszonylag ritkán találkozunk mifelénk. Nem így volt ez a bibliai időkben, amikor a szamár igen kedvelt és elterjedt teherhordó állat volt Izráelben és a keleti országokban.
A közhiedelemmel ellentétben, a szamár egyáltalán nem buta állat, sőt igen élénk és gyors. Az úton hűséges társ tud lenni, jól bírja a nehéz terepeken, veszélyes hegyoldalakon való gyaloglást. Nem válogat az ételben, megelégszik bogánccsal és szalmával. Régen nem csak a szegényeknek volt szükségük szamárra, hanem a gazdagok is szívesen használták a szamarat hátasállatként.
A Biblia nagyon sokszor tesz említést szamárról. Elsőként Ábrahámról olvassuk, hogy voltak szamarai és ő maga is szamárháton ment a fiával együtt az áldozathoz kijelölt helyre; József testvérei szamárháton szállították a gabonát Egyiptomból; a Mózes 4. könyvében találkozhatunk a Bálám szamarával, amelynek az Úr beszédre nyitotta a száját. Az Új Szövetségben olvassuk, hogy Mária szamárháton utazott Betlehembe, ahol megszülte a megígért fiút, Jézust. Később az Úr Jézus ugyancsak szamárháton vonult be Jeruzsálembe néhány nappal a keresztre feszítése előtt, ahogyan azt Ézsaiás megprófétálta körülbelül 700 évvel korábban: „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül, igavonó állat csikóján.” A szamárháton való utazás az alázat jeleként értelmezhető.
A szamár Istennek egy nagyon hasznos teremtménye, amely óriási segítséget jelentett a régen élő emberek számára.
