Ebben a rovatban olyan személyek írásait olvashatjátok, akik szeretik az Úr Jézust, de szülőföldjüktől távol élnek. Így egy kicsit szétnézhetünk a világban, megtudhatjuk, milyen a gyerekek élete ott, ahol ők élnek. A QR kódok beolvasásával rövid videókat láthattok azokról a helyekről, ahol az Úr Jézusban testvéreink élnek a földkerekségen.
Túl az Óperencián…
(Oregon állam, Amerikai Egyesült Államok, a Csendes-óceán partja)
Úgy képzeljétek el, hogy a kisváros, ahol élek, a földgömb másik felén helyezkedik el, tehát mi Romániához viszonyítva majdnem fejjel lefelé vagyunk. A világ legnagyobb óceánja veri a partunkat, s néha fókák és bálnák is láthatóak a partról.
Az iskola, ahol tanítottam, nem is iskola, hanem egy imaház. Az épületben négy tanulócsoport van hétközben, három a kistermekben és egy a nagyteremben. A bölcsisek és ovisok egy csoportban, az elsősök és másodikosok egy másik csoportban, harmadikostól ötödik-hatodik osztályig megint másik csoportban tanulnak a gyerekek, míg a meglévő korosztály egészen tizenkettedikig egyedül tanul felügyelőkkel. Kilenctől kettőig tart a suli, és nincs házi feladat, csak akkor, ha makacs voltál, és nem csináltál semmit egész nap. Én írás-olvasást, mateket, nyelv- és környezetismeretet, kézimunkát, zenét és tornát tanítottam, ugyanakkor minden nap volt egy kis Bibliatanulmányunk, együtt imádkoztunk és dicsértük Jézust, és játékra is szántunk elég időt. Együtt uzsonnáztunk kint, a játszótéren, vagy a gyülekezet konyhájában, hazamenés előtt pedig mindenki elővette a jegelt vagy dobozos ebédjét és megebédeltünk. Az én osztályomban kilencen voltak, de van olyan csoport is, ahol tizenheten vannak.
Néha együtt főzicskéltünk, voltak melegebb napok, amikor mindenki fürdőruhát is hozott, és akkor kint vízzel töltött lufikkal és vízipisztollyal hadakozhattak a gyerekek hazamenés előtt egy órát. Mindenkinek megünnepeljük a szülinapját tortával, süteménnyel, s egy évben négyszer szoktunk kirándulni, tanulmányi útra menni.
Itt az a szokás, hogy minden reggel elszavalják a gyerekek az amerikai zászlóhoz való hűség ígéretét, utána pedig kiosztjuk, hogy kinek mi lesz a feladata az nap – ki segít elrakodni, letörölni a táblát, tartani a képeket…
Itt sokat esik az eső, így, ha jó idő van, sokan mennek a partra játszani iskola után a nagyijukkal, nagyobb testvérükkel, vagy egyenesen a játszótérre. Ha esősebb az idő, akkor a könyvtárban vagy egymás házánál ücsörögnek, s ugyanúgy játszanak játékaikkal vagy kütyüikkel, ahogy ti.
Vannak olyan gyerekek is, akik otthon tanulnak, s csak néhanapján jönnek be a suliba, hogy leteszteljék, hogyan állnak a tudásukkal. Őket nagyszülőjük vagy édesanyjuk tanítja otthon, s amikor eljönnek a suliba, olyankor nagyon élvezik a többi gyerek társaságát.
Az erdő közel van hozzánk, sok a fa, növény, ezért rengeteg a madár errefelé. Kolibrik, vörösbegyek, más magevő madarak, és vízi madarak is előfordulnak, mint például a sirály és kormorán. Van a közelben egy láp is és pár folyó, ezek is gazdagítják a madárállományt. Az erdőből sokszor bejön hozzánk a mosómedve, őzike, mókusok és büdösborzok. A mosómedve nagyon veszélyes, a büdösborztól pedig mindenki undorodik, mert a bűz, amit hátrahagy, hetekig érezhető marad. Az őzikékre vigyázni kell, mert könnyen a kocsi elé ugranak, a mókusok pedig szeretik kirabolni a madáretetőket. A mi utcánkat varjú utcának is becézik, mert van egy bácsi, aki eteti a varjakat, ezért sokszor nálunk konferenciáznak.
Most pedig búcsúzom innen, az Óperencián túlról…
