András az élő sövény sötétjében lopakodott, csak néha – néha állt meg, hogy hátrapillantson, hogy követi-e valaki. Nem hallott mást, mint egy bagoly kiáltását a falu melletti erdőből. Így folytatta útját.
A kerítés résein át egy halvány fénysugár világította előtte az utat. A fiú a rés fele kúszott, miközben a fejére húzta a kapucniját, hogy ne vegye észre senki, aki esetleg kinéz az ablakon. Lassan, nagyon lassan András az ablak felé hajolt, majd megkönnyebbülve fellélegzett. Bár a szobában fel volt kapcsolva a villany, úgy tűnt, mintha senki sem lenne ott, vagy legalábbis nem az ablak közelében. Végigsietett a kerítés mellett és onnan már csak egy pár lépést kellett tennie, ahhoz, hogy megtudja odaért e már? A fülét hegyezve lopakodott végig a ház fala mellett előre nyújtva kezeit tapogatta maga előtt a levegőt. Egyszerre odaért! Először az egyik kezével aztán a másikkal is érezte, hogy elérte a bicikli kormányának hideg fémszerkezetét.
A fiú letérdelt, de minden porcikája, akár a macskáé ugrásra kész volt, miközben végig tapogatta a biciklit, hogy megtudja rögzítették- e valamihez. Talán hozzá kötötték a vízvezetékhez vagy valami lánc tartja. Nem úgy tűnt, de elővett egy zsinórt a zsebéből, amelyet erre a célra vitt és végig járta a bicikli minden oldalát, míg egészen meg nem győződött arról, hogy tényleg nem kötötték oda semmihez. Aztán megállt és a falnak támaszkodott, tudta, mit kell tennie, de nagyon félt… már-már az őrület határán érezte magát a félelemtől.
Aztán hirtelen ellepte a düh; és már 12 éves korban a düh hihetetlenül naggyá nőhet bennünk. „Mégis, milyen jogon dolgozik ez a németeknek?” – kérdezte magában. „Hogyan dolgozhat egy holland az ellenségnek?! Ez egy áruló! Minden családtagja is áruló! Hát, legalább nehezebb lesz neki a mocskos munkáját folytatni bicikli nélkül!” Zsebkendőjével betömte a bicikli kürtjét, hogy ne okozzon lármát, levette a láncot, hogy ne kattogjon, amikor mozog a kerék, András most visszafelé vette magát, ezúttal a biciklivel maga mellett. Tudta, ha elkapják, talán soha többé nem láthatja a családját, most elkerülte a sövényt a halvány fénysugár miatt, a rég óhajtott sötétben folytatta útját. Csak, amikor az erdőbe ért tette vissza a láncot és vette ki a zsebkendőjét, hogy verejtékező arcát megtörölje. Aztán felült a biciklire. Még soha életében nem volt olyan boldog, mint amikor fékezett az iskola előtt hangosan nyomva a bicikli kürtöt. A holland ellenállás egyik tagja ajtót nyitott neki, hogy megtudja honnan jön a zaj.
- Jól dolgoztál! – mondta a férfi, miközben a fiú vállát veregette. Igazi férfihoz méltó munkát végeztél András. A háborút olyan emberek nyerik meg, mint te.
András pedig valóban egy háború közepén volt, a II. Világháború zajlott. Hirtelen pedig több férfi között találta magát, akik egyszerre mondták:
- Az áruló nem lehet többé hasznos bicikli nélkül! – mondta az egyik.
- Mi viszont jó célra tudjuk használni! – tette hozzá a másik.
Azonban, amit a harmadik férfi mondott egészen megrémítette a fiút:
- Te egy igazi géniusz vagy a titkosszolgálat számára fiam!
András legalább olyan huncutul kerülte a gyülekezeti alkalmakat, mint ahogyan az ellenállásnak dolgozott. Mivel édesapja siket volt, az ő családjuk ült az első sorban a gyülekezetben, ez a sor pedig rövidebb volt. Vasárnapról vasárnapra mindenkit maga elé engedett, így számára már nem maradt hely.
- Megint hátul kell ülnöm, mondta ő, még mielőtt bárki felajánlhatta volna neki a helyét. Aztán már a kezdőének alatt kisomfordált és csak akkor tért vissza, amikor úgy gondolta már a végére játhat az istentisztelet.
Így aztán valószínűleg senki sem lepődött meg, amikor úgy döntött bevonul a seregbe, bár édesanyja hevesen ellenezte a dolgot. A II. Világháború véget ért, és őt váradalmaival ellentétben nem a német határhoz küldték, hanem Indonéziába. Amikor még gyermekként az ellenállásnak dolgozott nagyon félénk volt, de katonaként legyőzhetetlennek hitte magát. Azt hitte, hogy rajta kívül bárki mást lelőhetnek a fronton. Azonban csalódnia kellett. Amikor a golyók áthatoltak a bokáján sokáig segítségre szorult. Csupán húsz éves volt akkor.
- Szeretné ezt? – kérdezte a kórházi gondozó, amikor a műtét után lábadozott. Egy Bibliát tartott a kezében, majd hozzátette: A te zsákodban volt.
András a Bibliára nézett, amelyet az édesanyja ajándékozott neki, amikor bevonult a seregbe. Még egyetlen egyszer sem nyitotta ki, és most sem akarta látni. Haragudott Istenre, ha egyáltalán létezik Isten. A kórházak bizony unalmas helyek tudnak lenni, s végül unalmában elkezdte olvasni az édesanyjától kapott Bibliát.
- Azt hiszem aludnod kellene, mondta egy fiatal orvos, amikor több óra elteltével is olvasás közben találta.
- Nem vagyok fáradt, válaszolta András. Olvasta ezt valaha? Még véletlenül sem fordult meg a fejemben, hogy ennyire érdekes lehet. Olyan, mint egy kaland.
- Szerintem ez az olvasott résztől függ. -mondta az orvos.
András tántoríthatatlan volt.
- Az elejéről kezdtem, általában innen kezdik olvasni a könyveket.
András számára nagyon gyorsan repült a kórházban töltött idő, miközben Bibliát olvasott vagy 72 holland barátjával levelezett. Levelező társai között volt egy hívő leány, akit Thile- nek hívtak, aki készséggel válaszolt amennyire csak tudott minden Bibliával kapcsolatos kérdésére.
1949 novemberében leszerelt és haza térhetett. A pénze egy részéből vett egy biciklit. „Jobb, ha megveszem, mintha ellopnám”, gondolta a gyermekkorára emlékezve.
- Vajon jól van? Kérdezte apja folyamatosan, látva, hogy hazatérése után vagy a Bibliát olvassa vagy biciklijével sorra járja a templomokat.
András húga a fejét rázta:
- Engem is aggaszt. Ez nem normális, lehet a háború elvette az eszét.
- Nem hiszem, hogy erről volna szó, mondta az apja. Lehet csak így tud megbékélni a gondolattal, hogy leszázalékolt, nyomorék. De remélem megszabadul ettől a buta szokástól, senki sem szereti a túlságosan vallásos embereket.
András nem hagyott fel ezzel a szokásával. Nem sokkal azután, hogy hazatért Indonéziából, ráébredt, hogy a Biblia valóság. A titkosszolgálatok gyermeke és az egykori katona új életet kapott Krisztusban. És valahányszor a jövőjére gondolt így imádkozott: „Uram, mutasd meg nekem, mihez akarsz kezdeni az életemmel.”
Az Úr megmutatta Andrásnak, hogy mi a terve vele, sőt azt is, hogy gyermekkori tapasztalatai a holland ellenállás oldalán nagyon jó kiképzésnek bizonyultak erre a szolgálatra.
András testvér, ahogy mások ismerték, Isten csempésze lett. A II. Világháború után több kommunista országban is betiltották a Bibliát. A határ, amelyet végighúztak Európán, és Vasfüggönynek neveztek, olyan volt, mint egy vonal, amelytől nyugatra az emberek szabadok voltak, szabadon jöhettek – mehettek, lehettek keresztyények vagy muzulmánok vagy semmilyen valláshoz sem tartozók. A Vasfüggöny keleti oldalán a férfiak és nők nem utazhattak szabadon, nem tarthattak Bibliát és nem taníthattak a gyermekeiknek dolgokat az Úr Jézusról. Az ilyen emberek miatt lett András testvér csempész, mert bibliákat és más keresztyén könyveket vitt olyan országokba, ahol könnyen börtönbe kerülhetett volna bárki ezek birtoklásáért vagy olvasásáért.
- Csak most tudatosul bennem mindaz, amit Isten az utóbbi tíz éveben tett, amióta keresztén lettem, mondta András testvér a barátjának. Vegyük például ezt az autót. Akarod tudni, honnan van?
A barátja bólintott, majd figyelmesen hallgatta a történetet.
- Két ember, akit ismertem hallott a szolgálatról, amelyet végzek, hogy titokban bibliákat és traktátusokat viszek a Vasfüggönyön túl. Ők arra gondolta, hogy sokkal többet is vihetnék, ha lenne egy autóm. Tudták, hogy nem megy olyan könnyen a járás, így arra gondoltak könnyebbé teszik a dolgom. Nyugat- Berlinben voltam, maikor felhívtam őket, hogy a terveimről beszéljek. „Jó lenne, ha eljönnél a kulcsokért”, mondta a régi barátom. „Milyen kulcsért?”, kérdeztem. Emlékszem, hogy kuncogott a vonal másik végén „Vettünk neked egy autót”, mondta a barátom. „Amikor jössz a kulcsokért egyenesen Moszkváig vezetheted, ha elég bátor vagy hozzá”. Mentem is azonnal és annyi Bibliát pakoltam az autóba, amennyit csak tudtam.
- Azért hívod csoda autónak? – kérdezte a fiatalember.
András testvér nevetett.
- Ez csak az egyik ok. A másik ok az lenne, hogy még működik!
Amikor egy napon a jugoszláv határhoz ért, András testvér ugyanezt az autót vezette. Az ellenőrző ponthoz közeledve így imádkozott: „Uram, itt vannak a bibliák az autómban. Amikor Te ezen a földön jártál, látóvá tetted a vakok szemeit. Kérlek add meg, hogy most az ép szemek ne lássanak, hogy ne vegyék észre az őrök a bibliákat.”
- Van valami bejelenteni valója? – kérdezte az őr.
- Az órám, némi pénz és egy fényképezőgép, csak apróságok…
Igazat mondott, mert kis formátumú bibliákat vitt.
- Nem kell azokkal már foglalkozni, mondta a határőr, miközben visszaadta az útlevelet.
- Köszönöm, hogy eltakartad a szemük elől a dobozokat, imádkozott magában András testvér, miközben értékes rakományával átgördült a jugoszláv határon. A következő hét hetet ott töltötte, nyolcvan szolgálatban vett részt és több száz Bibliát és traktátust osztott szét ez idő alatt.
Márta, egy hívő kislány nagyon boldog volt, hogy végre lehet egy saját Bibliája.
- Mesélj az életedről, kérte András testvér.
- Hívő családban nevelkedtem, mondta a kislány, és én is hinni kezdtem. Az iskolában mindig imádkoztam mielőtt ebédelni kezdtem volna. Ezért a kommunisták nem engedtek többé iskolába menni. Azt mondták, hogy nem mehetek többé oda, mert butaságokkal tömöm meg a többi gyermek fejét. De én hiszek, éppen ezért, nem tudok úgy tenni, úgy élni, mintha nem hinnék. Ez azzal járna, hogy megtagadom az Úr Jézust.
András testvér pedig imádkozott ezzel a kislánnyal, hogy Isten adjon neki erőt és bátran tartson ki az Úr Jézus mellett a jövőben is.
A kis Márta városából kivezető út nagyon poros volt ám.
- Elképesztő, hogy ez az autó sosem betegszik meg, mondta András testvér Nikolának, egy jugoszláviai hívőnek, miközben a por betöltötte körülöttük a levegőt. Azt hihetnénk, hogy ez a sok por bemegy a motorhoz. Biztos vagyok benne, hogy Isten azért nem hagyja, hogy ez megtörténjen, mert imádkozunk minden reggel ezért az autóért.
Nikola mosolygott.
- Még soha senkiről nem hallottam, aki az autójáért imádkozna, még veled nem találkoztam!
Ahogyan előre haladtak az ellenkező irányból egy kisteherautó közeledett feléjük. Az is idegen rendszámú autó volt. Amikor összetalálkoztak a sofőrök kicsit megálltak, hogy az út állapotáról beszéljenek.
- Te vagy András testvér? – mondta a másik sofőr – és ez lenne a csodaautó?
Nikola szélesen mosolygott: „Minden hívő ismeri”, gondolta magában. Igazi csoda, hogy nem vették észre a kommunisták!
- Megnézhetném kicsit az autódat? – kérdezte a kisteherautó sofőrje. Szerelő vagyok s gondolom nem menne rossz helyre, ha megvizsgálnám kicsit az állapotát. Úgyis sok kilométert megteszel vele.
Aztán a motorházban vizsgálódott rövid ideig, majd teste remegni kezdett és értetlenül nézett rájuk.
- Valami baj van? – kérdezte András testvér?
- Nem – válaszolt a férfi – az autó jól megy, de fel sem foghatom, hogy hogy megy egyáltalán. A karburátor eldugult, sőt a gyújtógyertyák is, és a levegő szűrő teljesen el van záródva. Már sok ezer kilométerrel ezelőtt ennek az autónak le kellett volna állnia!
Munkához látva a szerelő kitisztította a karburátort és a gyújtógyertyákat, a levegő útját is szabaddá tette, amennyire csak tudta, aztán beállította a motort és kicserélte az olajat.
- Vigyázzanak rá, mondta a két férfinak, ez egy csodaautó, úgyhogy ne hajtsák túl.
Legalább ekkora csoda volt az is, hogy egy hívő szerelővel találkoztak a jugoszláviai pusztaságban, egy másik csoda pedig az volt, hogy ismerte András testvért. Isten maga gondoskodott szerelőről az autója számára, András testvérnek autót adott a holland testvéreken keresztül pedig Bibliákat és könyvecskéket adott olyan embereknek, akiknek nem lett volna más lehetőségük, hogy Isten Igéjét olvashassák.
Irene Howat, „Tíz fiú, aki megváltoztatta a világot”, Editura Casa Cărții, Oradea, 2017. A kiadó engedélyével felhasználta és magyarra fordította Kelemen Krisztina.
- Örültél- e már úgy a Bibliádnak, mint a kis Márta?
- Miért szoktál imádkozni?
- Ne feledd, Isten téged is hatalmasan használhat, ha engedelmeskedsz Neki!
„Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.”
1. János 5:4
