Ki ne ismerné a három napkeleti bölcs történetét, akik az újszülött Jézusnak ajándékokat vittek: aranyat, tömjént és mirhát? Tudtátok, hogy a mirha egy lombhullató fa, amelynek illatos gyantája van?
A mirha, más néven szomáliai balzsamfa, Északkelet-Afrikában és az Arab-félsziget déli részén honos; a sziklás, köves helyeket kedveli. Elérheti a 10 méter magasságot, törzse alacsony és vastag, összetett levelei szúrós hegyűek. Esős évszakban a kérgének repedéseiből átlátszó vagy vöröses színű illatos gyanta folyik, amely később megkeményedik, ezért „könnyet síró” mirhacserjének is nevezik. A megszilárdult gyanta-göbökből készítik a mirhaolajat, amely sokféle célra használható.
A mirhának fertőtlenítő, gyulladásgátló, fájdalomcsillapító hatása van, ezért már az ókorban gyógyításra, sebfertőtlenítésre használták.
A Biblia többször is tesz említést a mirháról, amelyet gyógyhatása és kellemes illata miatt abban a korban nagyon értékesnek tartottak. Az 1 Mózes 37-ben Józsefet izmáeli kereskedők vásárolták meg, akik áruik között mirhát is szállítottak Egyiptomba. A 2 Mózes 30-ban Isten utasította Mózest, hogy készítsen szent kenetolajat, amelynek egyik összetevője a mirha volt. Az Eszter könyvének 2. részében a mirhaolaj kozmetikumként szolgált, de olvashatunk mirháról az Énekek énekében, a Zsoltárokban, a Példabeszédekben, és végül az Újszövetségben több helyen is: az Úr Jézus születésénél, Nikodémus történetében, majd a Márk 1, 23-ban a keresztre feszített Jézust mirhás borral kínálták, de Ő nem fogadta el azt.
A mirhát ma is úgy tartják számon, mint Isten „botanikus kertjének” egy különleges, értékes növénye.
