„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” Róma 12, 2
A világ rohan. Mindenfelé siető emberek. Az arcokon türelmetlenség. Stressz… Miért rohannak? Hová sietnek? Sokszor magamat is köztük látom… Vajon így kell ennek lennie? A világ rohan. És én? Nekem is rohannom kell a világgal együtt? Valóban ilyen sok feladatot bízott rám/ránk Isten? Reggelente azért kelek fel, hogy ügyes taktikával, mesterfokon megszervezett időbeosztással és megfelelő túlélési stratégiával éjfélig el tudjam végezni azt a rengeteg kisebb és nagyobb feladatot, ahhoz, hogy másnap ugyanazt folytathassam tovább?
Tény az, hogy a feladataink megsokasodtak: rengeteg az elvárás a munkahelyeinken; a kényelmes, mindenféle modern kütyükkel ellátott otthonainkat rendbe kell tartanunk; részt kell vennünk a gyerekeink iskolai és iskolán kívüli programjain; ott vannak a naponként érkező és válaszra váró e-mail-ek, sms-ek, telefonhívások; az elolvasandó Facebook- és blog-bejegyzések, aztán a rengeteg keresztyén-program, szolgálatok. És ami a sor végére kerül (kinek mi), arra már alig-alig van erőnk. Végül egy elcsigázott sóhajjal zárjuk le a napot: „Ezen is túl vagyok. Hála az Úrnak!” Aztán jöhet a következő…
Így van ez rendjén? Nem hiszem. Isten igéje másról beszél. A jó pásztor „füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem”. Magam előtt látom a képet, amint a pásztor békésen terelgeti a nyáját. Körülötte csend, nyugalom. Nem sietnek. Békesség nyugszik a tájon, békés a pásztor és békés a nyáj is. Ehhez képest a ma embere csak elsuhanó tájakat lát, villanó képeket, amelyek egy röpke pillanatig megérintik, de nem sokáig tud elmélázni fölöttük, mert egyik képet azonnal fölváltja a másik, a harmadik… a sokadik. És soha nincs ideje feldolgozni a látottakat, hallottakat. Ez van ma a világban. De vajon a hívő ember életében is így kell ennek lenni? Isten igéje azt mondja: „Ne igazodjatok a világhoz!” Talán ez korunk egyik legnagyobb kihívása: nem igazodni a világhoz. Nem egyszerű feladat a rohanó tempón lassítani. Nagy bölcsesség és életünk tudatos átszervezése szükséges ahhoz, hogy lassítani tudjunk. Pedig szükséges, különben rövid idő alatt kiég az ember! Szükséges számba venni, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyek elrabolják időnket, és amelyeket ki kell húznunk az elvégzendők listájáról. Sokszor még azokból is ki kell húznunk, amelyek önmagukban jó, sőt nagyon jó dolgok – ha túl sok van belőlük. Az ember ideje véges, viszont az elvégzendők sora néha sokkal hosszabb, mint ami beleférne az adott időbe. Ha ilyenkor az ember nem hoz bölcs döntéseket, nem állít fel egy fontossági sorrendet, akkor idegessé, frusztrálttá válik, és amit elvégez, csak fél szívvel képes tenni – viszont Isten igéje azt kéri, hogy amit tesz az ember, jó lélekkel tegye (Kol. 3, 23). Isten a teljes szívünket kéri. Az 1. Krónikák 28, 9-ben olvashatjuk: „Ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel!”
Nemrég hallottam egy lelkipásztortól, hogy elbúcsúzott a Facebook-ismerőseitől, mert rájött, hogy a tizedét adta oda: a nap huszonnégy órájának egytizedét azzal töltötte, hogy üzenetekre válaszolt, megköszönt egy-egy jókívánságot, bátorítást, elolvasott többtucat Igét. És akkor feltette a kérdést magának: Minek a többtucat ige? Egy is elég egy napra, de azon elmélkedjen az ember, forgassa a szívébe, ízlelgesse, tegye sajátjává, építsen rá! Mennyire igaza van annak az embernek! Ugyanez vonatkoztatható az élet más területeire is: a kevesebb sokszor több. Mi értelme annak, hogy egyik programról a másikra rohanjunk, ha soha nincs időnk a látottakat/tanultakat feldolgozni, az alkalmazásról nem is beszélve? És mi a helyzet a szolgálatokkal? Isten pontosan tudja, hogy mit és mennyit bízott ránk. Mi magunk is megérthetjük azt, ha figyelünk a Szentlélek vezetésére. Ha azt követjük, nem lesz túl sok, sem túl kevés, lesz elegendő időnk felkészülni a szolgálatokra, és ezen felül a felüdülésre is marad idő. Mert ez utóbbi legalább olyan fontos, mint az előbbi. Sőt! Ha nem szánunk időt az Isten jelenlétében való felüdülésre, ha nincs időnk jönni az élő víznek forrásához, a szolgálatunk erőtlen lesz, mi magunk pedig kimerülünk.
Imádkozzunk bölcsességért az időnk beosztásához, a fontossági sorrend felállításához, és a Szentlélek vezetéséért a szolgálatok tekintetében!