Minden Krisztust követő tanítvány, aki újjászületésben részesült, lelki ajándékokat kapott az Úrtól. Azt mondjuk, hogy ajándékokat, hiszen kevés az a hívő, akinek csak egy kegyelmi ajándékot (karizmát) adott volna az Isten. A Szentlélek saját belátása szerint, a szükségre való tekintettel osztogatja ezeket a karizmákat és az a csodálatos, hogy az ajándékok használata által megerősödik a közösség, vagyis a gyülekezet az Úr szolgálatában. Egészen biztos, hogy a gyülekezet egyik legfontosabb feladata az, hogy a megtérőnek segítsen felfedezni lelki ajándékait. Természetesen ehhez feladattal kell megbíznia őt, amiből aztán meglátszik, hogy milyen karizmát kapott.
A tanítás karizmája nagyon gyakori egy adott közösségben. Az Efézus 4,11, a Róma 12,7 és az 1Korinthus 12,28 világosan utal erre a csodálatos ajándékra. Bizonyos értelemben minden hívőnek egy idő után tanítónak kell lennie, aki képes másokat a hit igazságaira nevelni. Ilyen értelemben azonban mégsem beszélhetünk a tanítás ajándékáról, mert az ennél többet jelent.
A tanítás ajándékának használata sok területen megfigyelhető. Ha a lelkipásztorok, presbiterek, diakónusok szolgálatát nézzük, akkor azt vesszük észre, hogy ők fel vannak ruházva ezzel az ajándékkal, hiszen a szószékről mindig (de nemcsak onnan!), készek kell legyenek a gyülekezet tanítására. Ők ebben rendszeresen kiveszik a részüket, mert ezekhez a tisztségekhez nélkülözhetetlen ez az ajándék. Az igeszólók tehát kell rendelkezzenek ezzel az ajándékkal.
Ugyanakkor ez érvényes a vasárnapi iskolai tanítókra is. Akik a gyerekekkel foglalkoznak, vagy akik az ifjúsági munkát végzik, akár tinik, akár fiatalok között, jó, ha rendelkeznek a tanítás ajándékával. Olyan is megtörténik, hogy valaki nem kapta ezt az ajándékot, és mégis gyakorolja. Ez nem sok áldással jár, mert ilyenkor sem a tanítást végző, sem a tanítottak nem lelik örömüket a szolgálatban. Mégis, miben nyilvánul meg a tanítás ajándéka?
A tanító szívesen készül fel a tanításra. Egy vasárnapi iskolában, ha a tanításban tevékenykedő lelki munkás ímmel-ámmal végezi feladatát, akkor nagy valószínűséggel elmondható, hogy nem kapta a tanítás ajándékát. Az ajándékkal rendelkező tanító megtiszteltetésnek veszi, hogy rákerült a sor a szolgálatban és abba igyekszik tehetségéhez képest mindent beletenni. Mind a felkészülésben, mind a szolgálatban örömet jelent neki az ajándék használata.
A tanító épít a szolgálatával. Ez azt jelenti, hogy szolgálata nem unalmas a hallgatók számára. Azok szívesen hallgatják, mert le tudja kötni a figyelmüket. Olyan didaktikai eszközöket és módszereket használ, amelyek egyrészt biblikusak, másrészt célravezetők. Ha gyermekeket tanít, akkor a gyermekek örömmel vesznek részt a vasárnapi iskolán, mert szeretik a tanítót, és élvezik azt, ahogyan tanít. Ha egy tanító nem képes egy aranymondást megtanítani a gyermekeknek, akkor nem kapta a tanítás ajándékát.
A tanító kész leereszkedni arra a szintre, ahol a tanítványai vannak. Az Úr Jézus kész volt együtt élni a tanítványaival. Velük volt, ismerte szükségeiket és nehézségeiket. Kész volt a lábukat is megmosni, hogy ezzel is megtanítsa őket egy nagyon fontos dologra. Ha valaki a tanítás ajándékát kapta, akkor alázatos kell legyen, mert a keresztyén tanítás egyik lényege az alázat. Ezt kell megtanulnunk, hiszen egész életünk az alázatos szolgálatból kell álljon. A tanító pedig annyira tudja ezt megtanítani, amennyire ő maga is ezen az úton jár. Az egyetemi képzettség, a doktori cím vagy bármilyen más tisztség vagy pozíció kihangsúlyozása nem az alázatról beszélnek. Persze, alázat nélkül is lehet tanítani, de akkor már nem a tanítás kegyelmi ajándékáról beszélünk, hanem az emberi képességről. Erre is van példa bőven!
A tanítás ajándéka jó, ha ismerettel és iskolai képzéssel társul. Tagadhatatlan tény, hogy sok jó tanító egyszerű hívő emberek közül kerül ki, mert részesülnek a Szentlélek ajándékában, a tanítás karizmájában.
A tanítóban megvan az a vágy, hogy utódokat neveljen. Az a lelki tanító, aki Istentől kapta az ajándékát, kész arra, hogy másokat is segítsen a tanítás szolgálatában. A jó tanító felismeri azokat a tanításra alkalmas személyeket, akik mások tanítására is alkalmasak lehetnek később. Ha vasárnapi iskolai tanító vagy, akkor fel kell ismerned az általad tanított gyermekekben azt, aki majd a munkát tovább fogja végezni. Kell legyen egy olyan látásod, ami a jövőre vonatkozik! Ha nincs ilyen látásod, mert halálodig te akarod végezni a tanítás szolgálatát, akkor baj van veled. Lehet, hogy jó tanító vagy, de az is biztos, hogy nem vagy a helyeden! Örülnöd kell, hogy mások is alkalmasak erre a szolgálatra, sőt segítened kell őket, hogy fejlődjenek a tanításban, és légy kész átadni a helyedet, ha eljött annak az ideje!
Aki a tanítás ajándékát kapta, az akkor is végezi azt, ha nem becsülik meg.
Világi munkahelyen a megbecsülést dicsérettel, előléptetéssel vagy pénzjutalommal szokták kifejezni. A gyülekezet nem az a hely, ahol a tanítók erre pályázhatnak. Ha állandóan úgy érzed, hogy téged nem becsülnek meg, akkor nagy baj van a hozzáállásoddal. Nem az a fontos, hogy ezen a földön megbecsüljenek, hanem az, hogy Isten meg legyen elégedve a szolgálatoddal. Ezen a földön sok prófétát és tanítót megvetettek, még a legjobb tanítót is keresztre feszítették, tehát ne azért legyünk tanítók, hogy elismerésben legyen részünk, hanem azért, mert ez Isten ajándéka, egy szolgálati lehetőség, ami által a gyülekezet vagy a körülöttünk élő emberek áldásban részesülnek. A jó tanítók azért szenvednek, mert nem a világ szerint tanítanak, hanem Krisztus Igéje szerint. A tanítás tehát nem könnyű, de akinek Isten ezt a karizmát adja, annak kitartást is ad a szenvedéshez.
A tanítás ajándéka tehát abban látszik meg, hogy a tanító szívesen, építő módon, alázattal, másokat tovább segítve végzi a szolgálatát, hiszen tudja, hogy a megjutalmazást felülről kapja. A gyerekek és tinik közötti tanításban az őszinte lelkesedés, a nagy nyitottság és a rendkívüli formálhatóság sokszor elégtételt és örömet ad a tanítónak, ami a felnőtteknél már másként nyilvánul meg. Légy hálás, ha neked is részed lehet ebben a kegyelemben!