A gyülekezeti gyermekfoglalkozások egyik kulcsfontosságú eleme, hogy a gyermekek kellemesen érezzék magukat ezeken az alkalmakon, hogy vágyjanak visszatérni. Ennek elérése érdekében rengeteget lehet tenni: imádkozni a gyermekekért (rendszeresen, ha lehet, név szerint), a foglalkozás helyszínét vonzóvá tenni, magát a foglalkozást érdekfeszítő módon, változatosan felépíteni, játszani, külsőleg motiválni a részvevőket, példával elöljárni. Fontos arra figyelnünk, hogy a gyerekeket segítsük közösséggé formálódni. Írásomban arra igyekszem, hogy ötletekkel szolgáljak a csapatépítés, közösségformálás, „összerázódás” elősegítéséhez.
- „Hogy vagy?” – beszélgessünk, kommunikáljunk
A részvevők alkossanak párokat. Párban induljanak el, sétáljanak egy előre meghatározott pontig. Az odavezető úton beszéljen egyik, a visszavezetőn pedig a másik tagja a párosnak. Mikor visszaérkezik mindenki, elmesélik, mit tudtak meg a társukról. Ezt a beszélgetést lehet irányítani előre megadott témával, kérdéssel, vagy lehet szabadon hagyni, hadd beszélgessenek, amiről kívánnak.
Kérjük meg a gyermekeket, hogy érdeklődjenek egymás iránt: kérdezzék a mellettük ülőtől, hogy van, milyen napjai voltak, mi vár rá a közeljövőben.
A beszélgetések kapcsán igyekezzünk arra, hogy megtanítsuk a gyermekeknek a szavak, gesztusok súlyát. Figyeljünk arra, hogy ne nevessék, csúfolják egymást, amit megosztanak egymással, ne hirdessék ki ország-világ előtt.
- „Melyik a kedvenc éneked?” – énekeljünk
A közös éneklés akkor válik igazán közösségformálóvá, ha az éneklők egymásra is figyelnek. Ezt elérhetjük például úgy, hogy közösen kezdjük az éneket, de egy idő után csak azok énekelhetnek, akikre rámutatunk. Nem ajánlom, hogy csak egy személyre mutassunk, mert az zavarba jöhet, megszégyenülhet.
Az ütős, rázós hangszereket a részvevőkkel is elkészíthetjük. Éneklés közben használhatjuk ezeket, egyszerre vagy sorra, szabályozva, ki, mikor következik.
- „Kézlenyomat” – a közös alkotás öröme
Tulajdonképpen bármit elkészíthetünk együtt, ami a közösség kézzel fogható megnyilvánulása.
Pár ötlet, ami a terem dekorációjaként funkcionál: nagy fehér vagy színes kartonra ujjfestékkel vagy más eszközzel a gyerekek kézlenyomatát örökíthetjük meg (pl. a teremtést ábrázolhatjuk így, Noé története kapcsán a szivárványt, kereszt, szív, fa, virág, pillangó formát alkothatunk).
Ha a fa alakját formázzuk, a lelki növekedést jelképező képpé egészíthetjük ki: a törzs alá írjuk a növekedés szót, majd a tenyérlenyomatokból kialakuló lombra írhatjuk a lelki fejlődés gyakorlatait (imádkozás, Biblia olvasása, bizonyságtevés, bűnvallás, hálaadás, dicsőítés, cselekvés, közösségben való részvétel, megbocsátás, adakozás).
Ezt az ötletet így is el lehet készíteni:
- „Fényképek”
Ha a szülők és gyermekeik beleegyeznek, készíthetünk fényképes táblát – akár csoportképpel, akár egyéni képekkel. A fényképek alá rögzíthetjük a gyermekek tudásának, lelki fejlődésének lenyomatát. Ha például ügyesen elmondta az aranymondást, pontot, csillagot kap, vagy ha valamilyen győzelemről számol be, azt cetlire írva csíptetővel rakhatjuk ki.
- „Születésnapi füzetke” – rajzolni, üzenni egymásnak
Egyik vasárnapi iskolás gyermekünk épp vasárnap ünnepelte születésnapját. Így született az ötlet, hogy mi lenne, ha egymást köszöntenék a csoport tagjai. Hiszen ilyen módon is irányíthatjuk egymásra a figyelmüket. Lejárt naptárból választhatott az ünnepelt képet, amit kivágtam. A csoport mindegyik tagja egy-egy kettévágott A4-es lapot kapott, amelyre rajzolhattak vagy üzenetet írhattak az ünnepeltnek. A fedőlapra kihajtható részt hagyva ráragasztottam a kivágott naptári képet, a hajtás alá ezt az üzenetet írtam: Jézus szeret, és terve van veled, mögéje pedig sorakoztattam a gyerekek rajzait, üzeneteit tartalmazó lapokat, majd tűzőgéppel összekapcsoltam. Az a visszajelzés jött az egyik gyermek édesanyjától, hogy – bár fia kedvetlenül érkezett az alkalomra – ez az odafigyelés megváltoztatta hangulatát. Egyedül az Úré a dicsőség!
- „Ajándékozás”
Ha már jól ismerjük a részvevőket, vihetünk mindenki számára valamilyen apróságot, amiről tudjuk, hogy örülne neki (kindertojás-meglepiket, édességet, írószert, kis füzetet).
Kérjük meg a gyermekeket, hogy a mellettük ülő számára válasszanak az apróságokból, majd magyarázzák meg, miért arra a tárgyra esett a választásuk.
Az aranymondásokat is „ajándékozhatják” – kettős-hármas csapatokba szerveződve készíthetnek együtt képeslapokat, könyvjelzőket, képeket, amelyeken egy-egy bátorító Ige áll. Ezeket együtt ajándékozhatják a közösség valamely általuk kiválasztott tagjának.
- „Egymásért imádkozni” – imatémák, hálaokok
Az egymásért való imádkozás csodálatosan összekovácsolja azokat, akik gyakorolják. Biztathatjuk a gyerekeket valamely téma vagy történet kapcsán, hogy osszák meg egymással hálaokaikat, küzdelmeiket, gondjaikat, és tanítsuk őket egymásért is imádkozni. Fontos arra is figyelnünk, hogy senki ne váljék őszintesége miatt gúny tárgyává.
A közbenjárást gyakorolhatják úgy a gyerekek, hogy – az ő beleegyezésükkel, semmiképp nem rájuk erőszakolva – kihúzzák egymás neveit, és pár napig, hétig, hónapig imádkoznak az illető személyért. Közben – ha van erre idő, kedv – titokban tehetnek valami kedveset azért, akiért imádkoznak. Jó játék ennek lezárásakor a leleplezés momentuma.
Ha a csapat tagjai még hajlandóak rá, imádkozhatunk egymás kezét megfogva. Vagy az imádkozást zárhatjuk egy formulával (pl. az Úr Jézus a miénk, mi pedig az Övé vagy Jézus szeret, és terve van veled). Ezek a formulaszerű szavak mélyen beivódnak az emlékezetbe.
- „Hálaborkán”
Egy nagy uborkásüvegre van szükség. Azt a csapat közös megegyezés alapján kidíszíti. Majd – mondjuk – egy tanév leforgása alatt kis cetlikre írogatja mindenki, miért hálás. Félévkor vagy tanév végén kivehetjük a cetliket, felolvashatjuk, és együtt örvendezhetünk.
- „Kicsik, nagyok”
A különböző korosztályok szerint szétválasztott csoportok közötti kapcsolatot az idősebbek felől érkező segítség, odafigyelés teheti pozitívvá. Már az is sokat tesz, ha bátorítjuk őket abban, hogy segítsenek kisebb társuknak levetkőzni, felöltözni, átmenni egyik helyiségből a másikba, megkeresni szüleit. Ha egyeztetünk tanítótársunkkal, meglephetjük egymást egy-egy énekkel, igével, rajzzal.
- „Extracurricular” – kereten kívül
Gyakran történik az, hogy a gyerekek csak a gyülekezeti alkalmakon találkoznak. A közösséggé formálódáshoz szükséges, hogy minél több időt, minél többféle helyzetben legyenek együtt a tagok. Mindenki örül, hogyha kiránduláson, sétán, cukrázdázáson vehet részt. Az év bármely szakaszában fordítsunk erre időt! Nem muszáj nehezen megszervezhető célokban gondolkodni, elég egy séta a közeli parkba, erdőbe.
Ugyanakkor kipróbálhatjuk velük azt is, hogy együtt takarítsunk vagy idős, magányos személyeket meglátogassunk. Ez utóbbit nyilván előkészülés feltételezi: a gyerekekkel beszélgetni kell erről, illetve a meglátogatandó személynek tudomására kell hoznunk szándékunkat.
- „Játék, határtalanul”
Tapasztalatom szerint a gyermekeket inkább a kooperatív játékok kovácsolják össze. A versenyszerű játékoknak is megvan a maga jótékony hatása, de ezek száma egy tizede legyen a többi játéknak. A játék gyermeket, felnőttet egyaránt felszabadít, és sima utat képez mások felé. Ami a csapatösszerázást illeti mondhatni elengedhetetlen. Amennyiben lehet, minden alkalommal játsszunk, énekeljünk, alkossunk közösen a gyermekekkel. Elég, ha beírjuk valamely internetes keresőbe, hogy „kooperatív játék”, máris rengeteg játékötletet találunk!
A közösséggé formálódás elősegítésének pár lehetőségét, módját írtam le, de ha elfogadható rendszerezésem, miszerint
a beszélgetések,
az éneklések,
az imádkozás,
a (kooperatív) játszás,
a közös alkotás,
a kirándulások által (is) történik az összekovácsolódás, akkor ezek a foglalkozási formák irányt adhatnak a további ötletelésnek. Bátorítsuk a gyermekeket, hogy beszélgessenek egymással (is), énekeljenek úgy, hogy a másikra is figyelnek, úgy, hogy felfedezik a közös dicsőítés örömét, közbenjáró imát is mondjanak, ne csak a saját örömükért játsszanak, szeressenek máshol is együtt lenni!