Egy éneket hallgattam ma, amiben a szülők éneklik a gyermeknek, hogy legyen hite. Belegondoltam, hogy mi az, amit mi, felnőttek, szülők, nagymamák, testvérek, tanítók átadunk gyermekeinknek? Milyen a hit, amit átadunk nekik? Életvitelünk, beszédünk, mindennapi cselekedeteink mit tükröznek vissza? Tükrözik-e az Istenbe vetett szilárd hitünket? Panaszkodást vagy hálaadást látnak-e mindennapjainkban? Hitet vagy kétséget, kétségbeesést? Hogyan kezdjük a napjainkat, hogyan zárjuk azokat? Milyen a fontossági sorrendünk? Mi kap hangsúlyt az életünkben? Mi az igazi kincs a számunkra? Jézus és a vele való kapcsolat? Vagy valami, valaki más? Kire támaszkodunk a bajban? Mit teszünk a jólétben? Készek vagyunk-e hálát adni, a bajban először Istenhez fordulni? Készek vagyunk-e leülni gyermekeinkkel Bibliát olvasni, imádkozni, beszélgetni? Szokás-e ez az életünkben? Erre tanítjuk-e gyermekeinket? Látnak-e, hallanak-e gyermekeink imádkozni, akár értük is? Hallanak-e rendszeresen hálát adni?
A gyerekkorban kialakított szokások életre szólóak lehetnek. A rossz, helytelen, már beidegződött szokásokat nehéz kijavítani, s egy jó szokást kialakítani nem kis feladat. Kitartás kell hozzá, sok gyakorlat, motiváció, példa. A gyermek a szüleitől, a hozzá közel álló felnőttektől mindent elles, s szinte tükörként adja néha vissza, amit látott, vagy hallott. Mint a szivacs, szív magába mindent. Ezért nagy a felelősségünk nekünk, felnőtteknek, hogy mit szívnak magukba, mivel tápláljuk a lelküket, a hitüket. A mosolygós, jókedvű anyukának általában mosolygós, jókedvű gyermekei vannak, s a durcás, vagy állandóan sóhajtozó, panaszkodó anyukának legtöbbször durcásak a gyermekei is. Óvónőként is tapasztaltam, hogy mennyire képmása a gyermek a szülőnek.
Szeretnék óvónőként, nagynéniként én is élő példája lenni az igaz, mély hitnek, a jóságnak, a szeretetnek, a türelemnek, a Bibliaszeretetnek, a jókedvnek, és Jézus tükrözni vissza a gyermekeknek, hogy majd felnőve lehessek jó példa, amire emlékezzenek. Ösztönzöm most magamat is, és másokat is, hogy nézzünk tükörbe, vizsgáljuk meg, hogy mit tükröz vissza életünk. Ott van-e a Jézusi lelkület bennem? Mi az, ami rossz, ami kivetni való?
„Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását, mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon!” Példabeszédek 1,8-9
Kívánom, hogy életünk, tanításunk tényleg koszorú és ékszer lehessen gyermekeink számára.
Berecki Klára