Pál előre látja a bajt és figyelmezteti is utastársait, ám azok inkább hallgatnak a „tapasztaltakra”. Az isteni vezetésre való hagyatkozás azonban minden tapasztalatnál többet ér, s ez most is bebizonyosodik. Hiába a szakértelem s az önbizalom. A bukás épp akkor következik be, mikor úgy gondoljuk, hogy kezünkben az irányítás. Megtörténik a baj, de Pál a reménység embere a kétségbeesettek között. Továbbadja Isten bátorítását, vallást tesz hitéről, felhívja a figyelmet az életben maradás lehetőségére és titkára, példát mutat: táplálkozik.
Világunk is egy süllyedő hajó. Tudok-e a reménység embere lenni? Továbbadom-e Isten bátorítását? Megvallom-e hitemet? Példát mutatok-e az Ige iránti éhségemmel? Így legyen, mert Isten nekünk akarja adni a velünk utazókat!