Az igehirdetők öröme azok a hallgatók, akik készségesen fogadják a hallott igét. Pál, Szilász és Timóteus fáradozása nem volt hiábavaló Thesszalonikában (2:1), zsidók, görögök s előkelő asszonyok is hittek az igének.
Mit váltott ki mindez Pálban és társaiban? Akkor: szeretetet (2:8) és atyai gondoskodást – egyenként mindenkiről (2:11). Távollétükben: hálát és közbenjáró imákat (1:2-3; 2:13), nagy vágyódást a találkozásra (2:17). A jövőre vonatkozóan (de már előre látva): örömet és értékelést (2:19-20).
Van-e bennünk ilyen testvérszeretet egymás iránt? Vágyok-e a testvéreimmel való találkozásra? Volt-e, van-e közbenjáró ima?
Örömére vagyunk-e azoknak, akik nekünk az igét hirdetik?
Vállaljuk-e a könyhullatással való vetést, előre látva az örömteli aratást? (Zsolt 126:5-6)
