Ha elfogadtad az Úr Jézust és Őt akarod követni, akkor számítanod kell ilyen dolgokra, amikor nem fogadnak el a többiek, vagy nagyot néznek, vagy kicsúfolnak azért, mert helyesen akarsz cselekedni. A gyerekek azt gondolják, ha csúnya szavakat használnak, mint mások, akkor ettől menők lesznek.
Észreveszik, hogy valami megváltozott benned és már nem viselkedsz úgy, mint ők. Ilyen helyzetekben Isten ott van veled, meg akarja erősíteni a hitedet, és bátorítani akar téged, hogy ne csüggedj el, hanem tarts ki. Isten megígéri, hogy meg fog erősíteni téged: „A minden kegyelem Istene pedig, … miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (1Péter 5,10)
Az 1Péter 4,14-16-ban ezt mondja: „Ha azért bántanak benneteket, mert Krisztust követitek, akkor boldogok és áldottak vagytok, mert Isten Szelleme, a Dicsőség Szelleme megnyugszik rajtatok. Közületek senki se szenvedjen amiatt, hogy gyilkos, tolvaj, bűnöző, vagy más dolgába avatkozik. De ha azért kell szenvednie, mert Krisztus követője, akkor ezt ne szégyellje, és nem kell, hogy emiatt megszégyenüljön, ellenkezőleg: szerezzen dicsőséget Istennek azzal, ahogyan Krisztus nevét viseli!”
Pál apostol azt tanácsolja, amikor nem hívőkkel beszélünk: „Amikor velük beszéltek, legyetek mindig bölcsek és kedvesek hozzájuk! Akkor majd mindig tudni fogjátok, kinek mit válaszoljatok.” (Kolossé 4,6) Ilyenkor gondolatban imádkozz, kérd Isten segítségét és a megfelelő szavakat. Imádkozhatsz osztálytársaidért is, és lehet idővel megváltozik az ő véleményük is. Én tapasztaltam már sokszor felnőttek között is, hogy odafigyeltek és tudták, amikor velem beszélnek, nem szabad csúnya szavakat használniuk. Isten meg tudja őket is változtatni!
Szeretettel, Angéla