„Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” – …
Ne add fel, mert Isten bizonyít melletted
„Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene.” – 2 Móz. 4:5 Mózes …
„Édesapa a parancsnok“
Különös időket élünk. Úgy gondolom, diáknak, tanárnak egyaránt hiányzik a hagyományos tanulás az iskolában. Arra …
Ne add fel, mert Isten veled lesz
„De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek.” – 2 Móz. 3:12 Mózes nem kevesebb, …
Egy helytelen motiváció
„Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. Amikor hozzákezdett, vittek …
A hanyatlás jelei
„Elmondták nekem, hogy a megmaradtak, akik a fogság után maradtak meg, nagy bajban és gyalázatban …
Szolgálatunk legjobb része
„Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”” – Lukács 10:42 Ha meg …
A kultúra áramlatával szemben
„Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel.” – Efézus 5:18 …
Nem a félelem Lelkét kaptuk (Nehémiás 6)
A munka már majdnem elkészült: felépült a várfal, be lettek tömve a rések (csak az …
Meghiúsult támadás (Nehémiás 4)
Amint a kőfal építése elkezdődött, az ellenség is színrelépett. Előbb csak bosszankodtak és gúnyolódtak, majd …