„Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája” Zsoltárok 100,3
Nem olyan régen áhítat sorozatomban a 23. Zsoltárhoz értem és a könyv, amiből a buzdításokat olvasom, azon a napon felhívta a figyelmemet arra, hogy, ha valóban az Urat tartom pásztoromnak, akkor ez azt követeli meg, hogy magamra bárányként tekintsek. A szerző ecsetelte, hogy miért van szüksége a báránynak a pásztorra (védelem, tájékozódás, megtisztítás és gondoskodás), és megállapításait az embernek az Istennel való kapcsolatához hasonlította. Ez a pásztorzsoltár, ugyanúgy, mint a szeretet himnusza és a tíz parancsolat, igazán közismert még a világban is, a hívők pedig előszeretettel idézik. Viszont ahhoz, hogy a zsoltárban található ígéretek beteljesülhessenek hétköznapjainkban, nem elég csak annyi, hogy Istenünket pásztorunknak tekintjük és nevezzük, hanem időről időre mi is bárányokként kell viselkednünk. Ez pedig talán a vezetőknek a legnehezebb.
A vezető feladata, hogy irányt mutasson és utat vágjon, hogy az őt követőknek könnyebb legyen. Viszont ebben a kihívásban néha vagy sokszor meg lehet feledkezni arról, hogy neki is nem csak lehetősége, hanem kötelessége követni Pásztorát. Ha lehetséges egyszerre ravasznak lenni, mint a kígyó, de ugyanakkor szelídnek is, mint a galamb, akkor az sem lehetetlen, hogy a vezető egy időben legyen úttörő vezér és irányításra szoruló bárányka is. A vezető pozícióba kerülő pozitív bibliai személyiségek is tisztában voltak azzal, hogy annak érdekében, hogy ők helyesen vezessenek, nekik is szükségük van arra, hogy Istentől függjenek, és tőle vegyék el azt az irányt és célt, ahova el kell juttassák a rájuk bízottakat. Olyan személyekre gondolhatunk, mint Mózes és Józsué, Dávid és Dániel, Péter és Pál, sőt még az Úr Jézus is ezt az igazságot vallotta: „Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit.” (János 14,10). Sok lelki munka és misszió zátonyra fut, mert a vezetők nem bárányokként akarnak magukra tekinteni (mivel ez alázatot igényel), hanem annak az oroszlánnak a képét akarják kivetíteni, amiről úgy gondolják, hogy követőiknek szükségük van. Más esetekben a szolgálat terméketlen kerékforgásba kerül, mert az újratervezés ijesztő gondolat, és az állandó mozgás a céltudatosság látszatát biztosítja.
Kedves szolgatársam, imádkozzunk együtt ezen a héten azért, hogy az Istentől való függésünk, a magánéletben és a szolgálatban egyaránt, Isten kritériumai szerint történjen, ahol ő a Pásztor és mi pedig a vezetést igénylő alázatos bárányok vagyunk. Ugyanakkor kérjük Istentől azt is, hogy egészséges helyzetfelméréssel tekintsünk szolgálatunkra, és ha valóban szükség van a megállásra és újratervezésre, akkor ettől ne tartsunk, és ne sajnáljuk erre sem időnket, sem energiánkat, mert kegyelem az, amikor lehetőségünk van irányt változtatni.
