Életünk elindulások, úton levések és megérkezések rajzolata. Néha nehéz vagy kényszerű a start, máskor örömteljes a szárnyalás és még szebb a hazaérkezés. Hogy milyenné is válik valójában egy-egy életszakasz, nagy részt rajtunk (is) áll…
A vezettetés, irányváltás, új utak témája már rég ott forog a szívemben, újabb és újabb jelentéssel gazdagodva a mindennapi élet kínálta (vagy adatott) lehetőségek gyümölcseként, frissülő aktualitásokkal árnyalva.
Oh, igen, nagyon is benne élek e történetben.
Közel egy éve kezdtük el férjemmel azt az imaharcot, amelynek során kegyességi gyakorlatunk része a naponkénti közbenjárás meghatározott területeken (gyülekezeti élet, családi élet, gyermekeink, missziós kérdések, munkahelyi vonatkozások, szívünkre helyezett személyek és betegek). Elcsendesülésünkben a vezettetés is fajsúlyos kérdés.
Aztán ott van a szeptember. Pedagógus kollégák vízválasztóként élhetnek meg egy-egy szeptemberi kezdést. Számomra is e hónap általában a startok időszaka: nemcsak a munkahelyi távlatban, hanem szolgálati terület és elhivatás tekintetében is.
A szeptember hozza magával az új pedagógusokat és társakat gyerekeim számára; új kapcsolatokat, új utakat, amelyeken járhatok, új lehetőségeket: mindenik egy-egy új ajtó, melyen beléphetek.
Választhatok e sok színtéren: tartom életem irányát vagy irányt is válthatok. De merre?
Ez a kérdés egy közeli fiatal ismerősöm döbbenetes tragédiáját követően erősödött fel bennem. Addig is tudtam, hogy nem akarok „tékozlóan” élni; mostanra még hangsúlyosabban tudom eszemmel-szívemmel: csak azt az utat akarom járni, amit Isten készít el számomra. Csak azon az ajtón belépni, amit Ő nyit meg. Helyemen lenni. Semmi plusz körök róvása vagy hasztalan ajtódöngetés. Olyanba vágyok fektetni, ami maradandó, ami öröm forrása számomra is, de legfőképp Számára. Bár tudom azt, hogy néha az öröm felé könnyek szegélyezik az utat. Akkor is megéri nem a könnyebb utat választani? Ezt mindenki magának kell megválaszolnia. E válasz személyes, és a felelősség súlya is az.
Nem szeretnék majd életemre visszatekintve sóhajtozni, „Bárcsak másként…” kezdetű, megbánó kijelentéseket tenni, ha felevenedik bennem egy-egy életszakasz vagy annak mélysége. A helyemen akarok lenni: ott, ahová megálmodott engem Isten. Azt csinálni, amiben Ő gyönyörködik és dicsőségére van (Haggeus 1,8)…. Az őrhelyemet akarom (Habakukk 2,1)!
Így hát pötyögöm most e szavakat…Mert felelős vagyok azért is, amit nem tennék meg.
· Van olyan kezdés, hogy ÚJ VIZEKRE KELL EVEZNED.
Sokszor ez számomra nemcsak az evezésről és az új vizekről szólt, hanem néha felért egy vízen járással. Kockázattal, remegő gyomorral és meg-megbicsakló térdekkel.
Ha elindulok ez irányba, lehet, hogy merész, elbizakodott, túlontúl öntudatos jelzőkkel is illetve leszek. Ám, ha küldetés szerint teszem, erre csak egy fogalom-megnevezés létezik: ez pedig a hit.
Szóval megvan az elhívásod. De látásra van szükséged, amiért vajúdsz és szülsz. A szülés harccal, fájdalommal és györtrődéssel jár. Ne ijedj meg tőle, ez így van jól. Egy ilyen gyötrődésemben, Istennel és önmagammal vívott harcomban szólt Isten: „Ha eldobod e látást, mert túl nagynak és önmagadat meghaladónak találod, lesz más ember, akit helyedre állítok, de a tervem megvalósul„. A szívemben visszhangzó szavak hatására elfogytak az érveim, és nem tehettem mást, mint beálltam Isten tervébe. A mai kérdés talán nem először hangzik el számodra, kedves olvasó: te beállsz abba a tervbe, amit neked készített Ő?
Ha Isten elhív egy nagy dologra (ami lehet teljesen új, szokatlan missziós terület vagy stratégia, eddig nem létező gyakorlat, új célközönség vagy színtér, stb.), három dologban biztos lehetsz:
1. Ő maga lesz az úttörő, neked csak belesimulnod kell tervébe: Előttük megy föl, aki utat tör, követi a nyáj….Királyuk megy a nyáj előtt, élükön maga az Örökkévaló. Mikeás 2,13
2. Ha Isten hív el, Ő tanúskodni fog melletted. Ap. Csel. 15 része
3. Mi tagadás, lesznek nehéz idők, sötét völgyek az út során, de te ne inogj meg. Nyugodj meg Istenben, célegyenesen menj előre küldetésed tudatában, ígéreteiben kapaszkodva, és Isten gondoskodik a támaszaidról. Ilyen értelemben is meghatározó olvasmányélményem volt a közelmúltban hitharcosok mint Reinhard Bonnke, Demos Shakarian, Liu Csen-Jing és Richard Wurmbrand élettörténete. Te hetsz a következő, aki nyomukba lép!
· Van olyan kezdés is, hogy FOLYTATNOD KELL A MUNKÁT.
Bár elhívott az Úr valahová/valamilyen területre, és megértetted az utad, de a józan ész győzedelmeskedik. Önámításként kapásból sorolod is az érveket: szükség van rám máshol, az jobban megfelel az időbeosztásomnak, nem kell ott akkora áldozatot hoznom… Isten meg csak áll, és szomorúan néz rád. Ha őszinte pillanatodban megállsz Isten előtt, jelen érvelésed kártyavárként omlik össsze.
Még hajlandó lennél „fizetni” is (időt, pénzt, energiát) a magad választotta útért. Nem ismerős ez a történet? Mintha Jónás maga írta volna, nemde?
Ugye, te nem „alszol” a magad választotta úton, bár mélyen a szívedben tudod, hogy más „hajón” kellene utaznod? Őszintén bevallom, azt is tudom, milyen Jónásnak lenni…
De ha megtérsz – szívben és utadon -, vigyázz, mert Jónás „sorsára juthatsz” 🙂 , és egymondatos prédikációddal tömegekre lehetsz hatással. Talán úgy, hogy Istenhez vezetsz egy gyermeket, aki majdan prédikátorként emberek ezreinek hirdeti az evangéliumot.
Így hát nem érdemes „szunyókálva” más utakon ábrándozni vagy botorkálni, hanem folytasd, amire Isten elhívott!
· Aztán főszereplőnek érezheted magad egy olyan történetben, amikor nem érted Istent. Bár tudod, hogy helyes az irány, mégis frusztrál az, hogy Isten csak lépésről lépésre fedi fel a tervét, amelynek – micsoda kegyelem!, de – részese vagy. Tarts ki, mert nagy lesz jutalmad! Életem ilyen periódusaiban egy kedvenc igém volt a horgony:
Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni fogok az Úrban, és vígadok az én szabadító Istenemben. Habakuk 3,17-18.
Bárhol is tartasz, a MOST a legtalálóbb idő, hogy megvizsgáld életed, hogy erőt gyűjts vagy hogy válts.
Legyen célod körülményektől függetlenül az öröm vonzásában, bőségben megélni napjaidat, a belső ember kivirulását tapasztalni, és annak gyümölcsét élvezni személyes életedben és elhívásodban. De mindez természetes következménye lesz annak, ha helyeden vagy, és jól éled életedet. Az már csak ráadás, hogy „hegyen épített város” leszel.