„Legyen gondod önmagadra és a tanításra…” 1 Timóteus 4,16
Elválasztható-e a művész a művétől? Bármennyire is szubjektívnek tűnhet ez a kérdés, úgy gondolom, a legtöbben nemleges választ adnánk. Minden műalkotás magán viseli alkotójának ujjlenyomatát, és ez nem csak a szobrászatra érvényes. Különösebb hozzáértés nélkül is nyilvánvalóvá válik, hogy milyen módon kötődik a festmény, regény, költemény, zenemű vagy fénykép a mesterhez, ha megfigyeljük a művész magánéletét. Személyes értékei, meggyőződései, tapasztalatai, világnézete, vallási és/vagy politikai elkötelezettsége részben mind megtalálhatóak alkotásaiban, mert a művész az ihletettséget környezetéből szerzi, de ugyanakkor merít önmagából is.
Elválaszható-e a tanító a tanításától? Ha csak iskolai tanítókra gondolunk, még akkor se lehetne egyértelműen igenlő a válaszunk, hát még akkor, amikor az evangélium tanítóiról van szó?! Pál apostol figyelmezteti tanítványát és szolgatársát, hogy ne csak a tananyagra legyen gondja, hanem a tanárra, azaz saját magára is. Bár a tanító, lelki munkás nem kifejezetten művész, és a mű, és amiről tanít egyáltalán nem az ő alkotása, mégis szorosabb kapcsolatról van itt szó, mint az osztályfőnököm és a fizika tudománya között. Elsősorban azért, mert ez a legnagyobb irodalmi kincs „élő és ható”, senkit nem hagy érintetlenül, aki őszintén olvassa, és maga a tanítónak is legszemélyesebb tapasztalatai e mű üzenetéhez kapcsolódnak. Másodsorban ennek a műalkotásnak hatással kell(ene) lennie a tanító életének minden részletére, amiből következik, hogy a mű lényege felismerhető kell(ene) legyen a tanító gondolkodásában, viselkedésében, döntéseiben, nem csak a megválogatott szavaiban.
Ahogy a mű elválaszthatatlan a művésztől, ugyanúgy a lelkimunkás sem határolhatja el magát szolgálatától. Minden, amit tesz, mond, sőt gondol a szolgálati területen/időn kívül közvetlen hatással van arra, ahogy szolgál. Különböző életterületeink között átfedések vannak, és nem mindig zárhatjuk karanténba azt, ami velünk történik, és ahogy mi arra reagálunk, hogy meg ne fertőzze szolgálatunkat, családunkat, munkánkat, stb. Ezért ne csak a szolgálatunkkal kapcsolatosan imádkozzunk kegyességért – bár erre valódi nyomást érzünk, hiszen ez általában nyilvánosság előtt történik-, hanem imádkozzunk és igyekezzünk életünk minden területén kegyességre, hogy minden területen helyt tudjunk állni.
