„Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.” – 1Korinthus 4,1
Pál ebben az igeversben önmagát és munkatársait két ellentmondásos jelzővel írja le. Először egy olyan kifejezést használ, ami nem csak szolgát jelent, hanem kifejezetten a gályarabokra vonatkozik. Az evezéssel hajtott hajók mélyén küszködő rabok képével akarja kifejezni Pál, hogy milyen alázatossággal kell a lelki munkásnak gondolkodnia önmagáról. A második jelző ugyancsak szolgaságra utal, viszont a sáfárok sokkal magasabb beosztásban részesültek, hiszen vagyonok gazdálkodásával, uruk családjának és szolgáinak gondviselésével, illetve a gyermekek tanításával voltak megbízva. Ezzel a képpel Pál a szolgálatra való elhívás kiváltságára utal. Bár első ránézésre ellentmondásos jelzők, de mégis ugyanarra a személyre vonatkoznak.
Szolgálatunk minősége elsősorban nem attól függ, hogy mit teszünk Krisztusért, hanem hogy kik vagyunk Krisztusban. Mindig tudatában kell lennünk annak, hogy érdemtelenek vagyunk a megváltásban és a szolgálatban való részesülésre. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten óriási kiváltságban részesített azzal, hogy az evangélium hirdetésére hívott el bennünket. Azért, hogy szolgálatunkban hűségesnek bizonyuljunk, mivel elsősorban ez követeltetik meg tőlünk (4,2), meg kell értenünk, és értékelnünk kell „ellentmondásos” identitásunkat.
