Az utóbbi években egyre gyakrabban hallunk róluk. Egyre többen vannak… Találkozunk velük az utcán, a szupermarketben, a játszótéren… és természetesen a gyermekfoglalkozásokon is. És, valljuk be, néha komolyan próbára teszik a türelmünket és az idegrendszerünk teherbírását, amikor a foglalkozás ideje alatt folyamatosan piszkálják a közelükben ülőket, beszólásaikkal felborítják a fegyelmet, elrontják a mellettük ülő kézimunkáját, az imádság ideje alatt hangosan kacarásznak, és játék közben meglökdösik, esetleg bokán rúgják a társaikat.
Mihez kezdjünk ilyen helyzetben?
A legelső dolog, amit tehetünk az, hogy őrizzük meg a higgadtságunkat, és minden helyzetben próbáljunk szeretettel viszonyulni a problémás gyermekhez, határozottan kifejezve ugyanakkor, hogy ezt a viselkedésformát nem fogadjuk el.
A második dolog, amit tehetünk – és ez egy hosszabb és időigényesebb feladat -, hogy megpróbáljuk feltárni a probléma gyökerét abból a célból, hogy képesek legyünk segítséget nyújtani. Ehhez meg kell tudnunk, hogy milyen szociális és családi háttérből jön a gyermek. Beszélgessünk minél többet a problémás gyermekkel, és ha van rá lehetőség, szóba kell állnunk a szülőkkel is. Nem minden esetben fogunk átfogó képet kapni a helyzetről, de a probléma jellege valamelyest körvonalazódhat egy-egy beszélgetés után.
A továbbiakban – sokéves pedagógusi tapasztalatomra alapozva – bemutatom a leggyakrabban előforduló problémaforrásokat, és megpróbálok néhány ötlettel szolgálni a problémák megoldásához. Előrebocsátom azt, hogy nincsenek tuti receptjeim, amelyek minden esetben beválnak. Minden probléma egyedi, minden gyermek személyisége is egyedi, így a probléma megoldásának is egyénre szabottnak kell lennie. Mivel nem tartozik a szakterületemhez, csak olyan esetekről szeretnék szólni, ahol a gyermek fizikailag egészséges. Ha a viselkedési zavar hátterében valamilyen betegség vagy idegrendszeri rendellenesség áll, akkor a megfelelő szakemberek tanácsait és javaslatait kell figyelembe vennünk.
Ha a gyermek otthon nem kap elég figyelmet…
Ez a probléma, sajnos gyakoribb, mint gondolnánk. Sok szülő rengeteget dolgozik, amikor hazamegy munkából, éppen csak annyi ideje van, hogy a szükséges otthoni teendőket (főzés, mosás, takarítás) ellássa, de gyakorlatilag arra soha nincs ideje, hogy a gyermekére figyeljen, időt töltsön vele, játsszon vele, beszélgessen vele, megdicsérje. És mindennek hosszabb távon mi lesz a következménye? Vagy magába zárkózik a gyermek, vagy mindenképpen fel akarja hívni a figyelmet magára. Ez utóbbinak a legjobb helyszíne a közösség: óvoda, iskola, mosolyklub. Ha ilyen esettel találkozunk, legjobb módszer az, ha fokozottan figyelünk a gyermekre. Teremtsünk alkalmat arra, hogy négyszemközt beszélgessünk vele, és mondjuk el neki, hogy fontos ő a számunkra, a közösség számára és legfőképpen Isten számára. Biztosítsuk a gyermeket a szeretetünkről, ugyanakkor azt is közöljük vele, hogy éppen emiatt tesz szomorúvá a helytelen viselkedése. Dicsérjük meg minden alkalommal, amikor helyesen jár el, megerősítve ezzel a helyes viselkedésformát. Amennyiben lehetőség van rá, engedjük minél többször megnyilvánulni a foglalkozások alatt.
Ha a gyermeknek agresszív bánásmódban van része otthon vagy a szűk környezetében…
Sajnos, legtöbb ilyen esetben maga a gyermek is agresszívvá válik, emiatt a bátortalanabb társait bántalmazza vagy zsarolja, és a betartandó viselkedési normákat figyelmen kívül hagyja. Az agresszív bánásmód és a rengeteg fegyelmezés miatt érdektelenné válik, már nem törekszik arra, hogy „jó” legyen, hiszen – meggyőződése szerint – erre képtelen. Ezeknél a gyerekeknél is sok-sok szeretet és türelem gyakorlásával érhetünk el eredményt. Közöljük velük, hogy bízunk bennük, meg vagyunk győződve arról, hogy képesek jót tenni és jónak lenni, majd minden alkalommal dicsérjük meg, amikor ezt tapasztaljuk.
Ha a gyermek szociálisan hátrányos helyzetben van…
Ez egy többszörösen összetett probléma lehet, ugyanis a hátrányos szociális helyzet legtöbb esetben az előző két problémaforrást is magában hordozza. A gyermek látja, tudja, érzi, hogy ő „kevesebb”, mint az átlaggyermekek, kevésbé figyelnek rá az emberek, kevésbé fontos a számukra, sőt, néha kifejezetten tartózkodnak attól, hogy kapcsolatba kerüljenek vele. Ez utóbbi lehet indokolt is, ha például a gyermek mosdatlan, ápolatlan, netán még élősködők is vannak a hajában, ruhájában. A saját szociális közegében ez nem jelent problémát, így önértékelés szempontjából „szerencsésebb” helyzetben van, ha a közösség minden tagjának hasonló a szociális állapota, ha viszont nem így van, akkor a segítségnyújtás is nehéz lehet. A tanító adhat a tisztálkodásra vonatkozóan tanácsot a gyermeknek (természetesen szigorúan négyszemközt vagy mindenkire vonatkoztatva), viszont a család higiéniai szokásait nem tudja megváltoztatni. Éppen ezért itt nem elég a gyermekre való odafigyelés, személyes beszélgetés (természetesen ez sem maradhat el semmiképpen), hanem szükség lehet másfajta segítségre is, pl. adjunk ajándékba tisztálkodáshoz szükséges kozmetikumokat, ruhákat stb. Tegyük ezt nagy tapintattal, négyszemközt, és semmiképpen ne szégyenítsük meg, sőt arra se adjunk lehetőséget, hogy ezt a társai tegyék. Továbbá szükséges az, hogy a többi gyerekkel is beszélgessünk az elfogadásról, bátorítsuk őket arra, hogy a közösség minden tagját személyválogatás nélkül fogadják el, amint az Úr Jézus is tette, és teszi ma is. Számára minden ember fontos és értékes.
Az előbbiekben bemutatott esetekben nagyon hatékony lehet egy-egy személyes találkozás a problémás gyerekekkel, ha van erre lehetőség, ugyanis így minden figyelem rá összpontosul, és a gyermekben megerősödhet a tudat, hogy ő fontos és értékes valaki/valakik számára.
Ha otthon a gyermek körül forog a világ…
Igen…, sok esetben (egyre többen!) ez is vezethet oda, hogy a gyermek azt gondolja, hogy bárhol bármit megtehet, mert az nem jár rossz következményekkel. Igencsak megnehezíti a tanító dolgát, ha egy vagy több ilyen gyermek kerül a közösségbe. Mivel ezek a gyerekek ritkán hallják a „nem” tiltószót, és nincsenek hozzászokva ahhoz se, hogy figyelmeztessék őket, könnyen kedvüket szeghetjük, ha mi ezt túl gyakran vagy nagy nyomatékkal tesszük. Célravezetőbb, ha tudatosítjuk bennük, hogy a közösség minden tagja egyformán fontos, ezért oda kell figyelnünk egymásra, tisztelnünk kell egymást, meg kell hallgatnunk másokat is, és az ő munkájukat is értékelnünk kell. Nagyon hasznos lehet, ha közösen fogalmazzuk meg a szabályokat, amelyek mindenkire érvényesek, esetleg azt is rögzíthetjük, hogy ha valaki mégsem tartja be azokat, akkor az milyen következményekkel jár.
És végül, melyik az a biztos módszer, amely a nehezen kezelhető gyerekeket a „javulás” útjára tereli?
Vezessük az Úrhoz őket! Imádkozzunk értük! Ha Jézus az életük urává lesz, akkor nem kis változásra számíthatunk. Ahol Isten elkezdi a jó munkát, ott véghez is viszi.
Az Úr adjon minden tanítónak bölcsességet és adja a Szent Szellem vezetését a szolgálatának végzéséhez!
