„Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az Úr, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek Ura.” – Malakiás 3,1
Krisztus első eljövetelével kapcsolatosan tudjuk, hogy Bemerítő János volt az, aki a népet az eljövendő haragra nézve megtérésre hívta fel (Lk. 3:7-9), pedig Jézus akkor azért jött, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Akkor mennyivel erőteljesebb kellene legyen a mai Bemerítő Jánosok, azaz a te és az én figyelmeztetésem a világ előtt az Úr Jézus második eljövetelével kapcsolatosan, amikor ő kifejezetten ítélet és igazságszolgáltatás céljából fog jönni?
És íme itt van az Isten csodálatos kegyelme! Bár eljövetele hirtelen lesz, addig sem hagyja a világot ítéletet és kegyelmet hirdető követek nélkül. Biztosította ezt a kegyelmet évszázadokon keresztül, biztosítja ezt ma általunk, és biztosítani fogja a bennünket követők által is. Végezzük úgy szolgálatunkat, hogy az Úr a ránkbízottak közül is neveljen fel ilyen követeket!