“Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az Úr igéjét!” – Ezékiel 37,4

Az eszköz, amely által Isten megeleveníti a lelkükben halottakat, az az ő Szava. Ezékiel azt a parancsot kapta, hogy prófétáljon, mire a csontok egymáshoz illeszkedtek, illetve inak, hús és bőr boritotta be azokat. Majd Isten parancsára ismét szólt és lélek szállt a testekbe.

Hiszem, hogy bennünket nem csak a gyermekek elveszett állapota aggaszt, hanem szüleiké, családtagjaiké, sőt egész településünké. Isten munkálja a lelki ébredést az ő időzítésének megfelelően és az ő evangéliumának hírdetése által. Ezért imádkozzunk, hogy Urunk továbbra is tartsa meg bennünk a hírdetett evangélium erejébe vetett hitünket, hiszen nincs a bűn halálából való feltámadás az Úr igéje nélkül. Ugyanakkor legyünk hálásak is, mert kiváltság nekünk Istennel együtt munkálkodni az életet adó és megelevenítő evangélium hírdetésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük