Milyen magatartásbeli jellemzőkkel kell bírnom ahhoz, hogy hatékonyan végezhessem a gyerekek közti szolgálatot?
Az első és legfontosabb egy tanító részéről a pozitív személyes példaadás. Csak akkor lehet hiteles az, amit mond a tanító, ha teljes mértékben az szerint is él (nem csak a gyermekfoglalkozás ideje alatt, hanem a magánéletében is). Semmi olyat nem várhatunk el a gyerekektől, amit mi magunk nem helyesen élünk meg! E szabály az élet minden területére vonatkozik. Ez nem jelenti azt, hogy egy gyermektanító nem tévedhet, vagy mindenben tökéletesnek kell lennie, netán meg kell játszania a tökéletest. Szó sincs erről! Sokkal inkább őszinteséget jelent: őszintén beszélni a tévedéseinkről, harcainkról, hibáinkról – minderről egészséges mértékben, Isten szerinti bölcsességgel.
Továbbá fontos, hogy a tanító keresztyén értékrendet közvetítsen a gyerekek felé.
A tanításra való lelkiismeretes, alapos felkészülés is nagyon lényeges. A helytelen ismeretek továbbításával helyrehozhatatlan károkat okozhat a gyerekekkel foglalkozó felnőtt. Jó, ha meg tudja válaszolni a tanító a gyermekek által esetlegesen feltett kérdéseket, de ha mégis akad olyan kérdés, amelyre nem tudja a pontos választ, akkor ezt vallja be őszintén, és – lehetőség szerint – később nézzen utána, semmiképpen ne adjon helytelen, légből kapott választ.
Következetesség is szükséges a tanító részéről. Azokat a szabályokat soha nem fogják betartani a gyerekek, amelyeket néha elvárunk, máskor meg elnézzük azok be nem tartását.
Mindezek mellett alapvetően fontos a bizalomteljes személyes kapcsolat a gyerekekkel. Jó, ha a tanító minden gyermeket jól ismer (a lehetőségek szerint), személyesen is elbeszélget mindegyikükkel (nem csak a foglalkozáson, hanem akár az utcán is), figyel rájuk, számon tartja az általuk mondottakat, visszaemlékezik és utal a korábbi közös élményekre, alkalomadtán pozitívan értékeli, megdicséri a gyerekeket. A bizalomteljes kapcsolat kialakítását nagymértékben segíti az, ha a tanító mesél magáról, az általa személyesen átélt történésekről, ugyanakkor megértően, figyelmesen meghallgatja a gyerekeket. A „személytelen tanítás” nyomán túl sok eredményre ne számítsunk (a tanító csak azt tartja feladatának, hogy „leadja” az anyagot, a többi „nem tartozik rá” – nem vár visszajelzést)!
Fontos, hogy minden foglalkozást a jelenlevő gyerekcsoport jellemzőihez igazítson a tanító! Ami az egyik csoportnál bevált, nem biztos, hogy a másiknál is hatékony lesz, ugyanez igaz az egyes személyekre vonatkoztatva is. Éppen ezért jó, ha demokratikus tanítási stílus jellemzi a tanítót, és a gyerekek javaslatait figyelembe véve, velük együtt hoz döntéseket. A tekintélyelvű tanítás ideje lejárt (az van, amit én mondok, nincs helye kérdéseknek vagy apellátának!), az autokratikus tanítási stílussal nem vonzani, hanem taszítani fogjuk a gyerekeket. Hasonló sikertelenséghez vezet a laissez-faire stílus is (azt tesznek a gyerekek, amit szeretnének, a tanító nem szólítja meg semmi miatt), mivel a csoportban a tanító érdektelenségének következtében eluralkodik a káosz.
Ismerem és figyelembe veszem a kisiskolás korú gyerekek életkori sajátosságait?
Igen fontos, hogy a tanító ismerje, és a foglalkozások során vegye figyelembe a kisiskolás korú gyerekek legfontosabb életkori sajátosságait. Alapvető szempont a leckék előkészítésénél, hogy a gyerekek tudnak-e már írni-olvasni. A 6-7 évesek (előkészítő és első osztályosok) esetében olyan jellegű anyagot, szemléltető eszközt ne vigyünk a gyermekfoglalkozásokra, amely terjedelmesebb szöveg elolvasását igényelné, viszont egy-egy szót már legtöbben képesek elolvasni. A másodikosok már el tudják olvasni az aranymondást, a harmadik-negyedik osztályosok kis segítséggel akár a Bibliából is kikereshetnek egy-egy igerészt (pl. az oldalszám megjelölésével).
Az életkori sajátosságaikból fakadóan a kisiskolás kor első éveiben a gyerekek gondolkodása konkrétumhoz kötött, majd a kisiskolás kor vége felé közeledve egyre inkább képessé válnak az elvont gondolkodásra is. Ezért a 6-8 éves gyermekekhez föltétlenül szükséges minél több képanyagot is bevinni a gyermekfoglalkozásokra, a 9-10 évesek esetében is jó, ha ezt tesszük, de akár el is maradhat. A kisebbekre jellemző a játékosság, ezért a bibliai történetek bemutatásához ajánlott a játékos keret megteremtése, a nagyobbak már kevésbé igénylik ezt, bár a játék továbbra is fontos helyet foglal el az életükben.
A játékhelyzetek során a tanítónak figyelnie kell arra, hogy a játék és valóság, illetve a mese és valóság ne olvadjon össze a megtévesztésig! A gyerekeknek föltétlenül tudniuk kell, hol húzódik a határ a valóság és az elképzelt események között. Semmiképpen nem szabad mesének vélniük a bibliai történeteket!
Azok a gyerekek, akik ma a gyermekklubokba járnak, az alfa generáció tagjai, digitális bennszülötteknek is nevezik őket. Többségük érintőképernyővel a kezében nevelkedett (sokat olvashatunk erről az Interneten), éppen ezért az információk sokaságához, az auditív és vizuális ingerek gyors váltakozásához alkalmazkodtak. A figyelmüket kevésbé köti le az egyszerű, „száraz” mesélés, ezért a tanítónak törekednie kell arra, hogy változatos módszereket alkalmazzon, és minél érdekesebben, szemléletesebben dolgozza fel a tanítandó anyagot. Fontos, hogy a tevékenységek legyenek interaktívak, a gyerekek aktívan kapcsolódjanak be a tevékenységekbe, legyen minél több játék, mozgás, érdekes feladat.
Jó, ha tudjuk, hogy a kisebbek tizenöt-húsz percnél hosszabb ideig tartó intenzív figyelemre nem képesek, a nagyobbak akár huszonöt percig is képesek figyelni. A tanítási idő többi részét éneklés, játék, kézműves tevékenység, rajzolás stb. töltheti ki.
A tanító figyeljen arra, hogy az általa választott játékok és elvégzendő feladatok megfeleljenek a gyerekek életkori sajátosságainak (pl. egy harmadik-negyedik osztályos számára unalmas lehet a színezés, ugyanakkor egy hat éves számára túl bonyolult egy activity-típusú játék). Ahhoz, hogy a gyerekek szívesen járjanak a gyermekfoglalkozásra, fontos, hogy legyen feszültségmentes légkör, érezzék szabadnak magukat. Ennek érdekében kerüljük a számonkérésnek azt a formáját, amellyel az iskolában amúgy is sokszor találkoznak. Ez nagyon lelombozó lehet, esetleg kedvüket szeghetjük, ha nyomást gyakorolunk rájuk ilyen módon.
Olyan szolgálatokkal, amelyek esetében egyénileg is produkálniuk kell valamit, akkor kezdhetünk készülni, ha már otthon érzik magukat a klubban, és nem teher számukra az, ha például kívülről meg kell tanulni egy verset, és azt majd el kell mondani a gyülekezet előtt.
Ne feledjük, ezek csak sokadlagos célok lehetnek, a fő célunk minden esetben az, hogy Krisztushoz vezessük a gyerekeket! Elsősorban erre fókuszáljunk!
Fontosnak tartom, hogy valamilyen formában minden alkalommal hangozzon el az evangélium. Lehet, van olyan gyermek, aki az élete során csak egyszer jön el a gyermekfoglalkozásra, vagy egy idő után valami miatt kimarad. Így nem hagyhatunk ki egy alkalmat sem. Felelősek vagyunk ezért!
És még egy gondolat: rengeteg hasznos, evangéliumi tanulsággal rendelkező írással/kiadvánnyal találkozhatunk manapság, amelyeket használhatunk keretként/bevezetőként a gyermekfoglalkozásokon, de ne legyen ez a központi témánk! Isten igéjét ne cseréljük fel más történetekkel! Azok csak kiegészíthetik, de nem helyettesíthetik azt!
Mivel alapozzam meg ezt a szolgálatot?
És végül (de semmiképpen sem utolsó sorban!), a tanító imádkozzon minden alkalomért, a Szentlélek vezetéséért és egyenként minden gyermek lelki üdvéért.Az ÚR áldása legyen minden tanító szolgálatán!