Tekintsük át röviden a tanító szerepét és alapvető tanítási módszereit az utóbbi száz esztendőben!
Nyolcvan-száz évvel ezelőtt a tanító elmesélte a bibliai történetet, miközben a gyerekek a helyükön ülve figyelmesen hallgatták azt, a végén válaszoltak a tanító által feltett kérdésekre. Egy fél évszázaddal később a tanító képeket, rajzokat helyezett a vele szemben ülő gyerekek elé, miközben mesélt. Ugorjunk egy néhány évtizedet, hadd lássuk a húsz évvel ezelőtti helyzetet! A tanító mesélt, szemléltetett, és különféle didaktikai játékokat is alkalmazott, a gyerekek munkalapokat kaptak, és ha a helyzet megkívánta, felállhattak a helyükről. No, és mi a helyzet ma? A tanító sokféle változatos eszközt és módszert alkalmazva bevonja a gyerekeket a mozgásos interaktív tevékenységbe ahhoz, hogy minden érzékszervük és gondolkodási műveletük igénybevétele során szívükbe csepegtesse az ige üzenetét. A cél nem változott száz, sőt több száz év alatt sem, mivel Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, viszont a módszereinket alaposan át kell írnunk, ha a gyermekeket el szeretnénk érni. A tanító részéről nagyfokú kreativitás szükségeltetik, bár az Internet is rengeteg segítséget nyújt számára. Nagyon sok hasznos és érdekes ötletet találhat, ha rászánja az időt a keresgélésre. Jó, ha ezek közül van néhány a tarsolyunkban, amelyeket a témához, a gyerekcsoporthoz igazítva bármikor alkalmazhatunk. Néhány ötletet megosztok veletek/önökkel az alábbiakban.
Szerezzünk be néhány lepedőt és különleges ruhadarabot (turkálókban nagyon olcsón megkaphatjuk :), amelyeket sokféle módon használhatunk, például különféle helyszínek berendezéséhez, bibliai korokban élő emberek viseletének utánzásához, stb.!
Játsszuk el (dramatizáljuk) a bibliai történeteket, ha a történet jellege lehetővé teszi ezt! A gyerekek többsége nagyon szeret a történet szereplőinek a „bőrébe bújni”. Az Úr Jézus szerepét – amennyiben lehetséges – egy felnőtt vállalja, és fontos, hogy minden alkalommal az Ige szavaival beszéljen! A dramatizálást ne erőltessük, ha ez sértené az Igében leírtak szentségét!
Rendezzük be a történet helyszínét (helyszíneit)! Keressünk hozzá megfelelő eszközöket, képeket, illusztrációkat, majd a gyerekekkel együtt járjuk be a helyszíneket, hogy megfoghassák, megszemlélhessék a különféle tárgyakat, eszközöket, helyeket! Beszélgessünk a látottakról, és arról, hogyan képzelhető el másként a történet helyszíne (Mi hiányzik? Mi lehetett más? Vajon hogyan éltek akkor az emberek! stb.)! Csoportokra osztva a gyerekeket, olyan feladatot is adhatunk nekik, hogy rendezzenek be csoportonként egy-egy helyszínt a saját elképzelésük szerint, majd összevetjük azokat, és a végén egy közös nagy produkciót hozunk létre. Beszerezhetünk korabeli tárgyakhoz, hangszerekhez hasonlókat, a gyerekek kipróbálhatják azok használatát. Különféle hangfelvételeket készíthetünk (tölthetünk le az Internetről), amelyek segítenek a korhangulat megteremtésében.
A gyerekeket egy-egy szereplő bőrébe bújtatjuk, majd egy riporter interjút készít a történet szereplőivel. Ehhez hasonló a „forró szék” („vallatószék”) módszere: a történet egyik szereplője a forró székben ül, a többiek kérdéseket tesznek fel neki a történtekkel kapcsolatosan (pl. Hogyan éltél a történtek előtt? Miért tetted, amit tettél? Milyen következményekkel járt ez? stb.) A szereplőket találkoztathatjuk „szakemberekkel”, például a betegnek orvoshoz kell mennie, vagy a pszichológussal kell találkoznia, Noé beszélgethet egy hajószakértővel stb. Hasonlóképpen elképzelhetjük és eljátszhatjuk a főszereplő életének egy napját. Ha csoportokban dolgoznak a gyerekek, a csoportok kaphatnak különböző feladatokat is, pl. az első csoport bemutatja a szereplő életének egy napját az Úr Jézussal való találkozás előtt, a második csoport előadja az Úrral való találkozását, a harmadik csoportnak a találkozás utáni életét kell bemutatnia.
A történeteket megvizsgálhatjuk a kívülállók (tanúk) szemszögéből is, például vállaljuk a (pletykáló) szomszédok vagy titkos szemtanúk szerepét, és mondjuk el a véleményünket az egyes szereplőkről, cselekedetekről! Miután ez megtörtént, nagyon fontos átbeszélni a történteket helyes szemszögből is (Az Úr hogyan látja ezt?).
Második osztályos, vagy annál idősebb gyerekek kaphatnak különféle írásbeli feladatokat (csoportban, párban vagy egyénileg megvalósítható), pl.: írjanak egy rövid levelet vagy üzenetet az egyik szereplőnek, írják le a főszereplő hálaadó imádságát, fogalmazzanak meg egy újsághirdetést a történet eseményeivel kapcsolatosan, írjanak naplót a főszereplő nevében, az újság „Hírek” rovatába fogalmazzanak meg egy rövid tudósítást az eseményekkel kapcsolatosan stb.
A történet eseményeire vonatkozóan készíthetünk képsorozatokat, kiírhatjuk külön lapokra az események egyes mozzanatait, majd a gyerekek feladata lesz a helyes sorrend megtalálása. Miután megoldották a feladatot, rákérdezhetünk arra, hogyan alakulhattak volna az események, ha az egyes mozzanatok másként zajlottak volna, vagy ha a történet másként fejeződött volna be (Milyen más befejezés képzelhető el, illetve ennek milyen következményei lettek volna?).
A bibliai történetek bemutatásánál (felolvasásánál) megállhatunk a történet végének megismerése előtt, és rákérdezhetünk arra, hogy a gyerekek szerint hogyan fog folytatódni (befejeződni) a történet, majd összevetjük az igazi befejezéssel.
Bármilyen módszert, eljárást alkalmazunk a bibliai történetek feldolgozása során, nagyon fontos, hogy az eredeti történettől ne távolodjunk el túl messzire, ne forgassuk ki az üzenetet, ne szentségtelenítsük meg az Igében megírtakat! Vigyázzunk, hogy a Szent ne váljon valamiképpen profánná, és az Isten háza ne degradálódjon színházzá! Határoljuk el a játékot a valóságtól, és minden alkalommal hívjuk fel a gyerekek figyelmét a történet valós voltára! Az üzenetet egyszerűen, érthető szavakkal fogalmazva tárjuk a gyerekek elé! A bibliai történetnek ne csak a tartalmát meséljük el, hanem olvassuk fel azt a Bibliából, mert az Ige szavaiból erő árad, amelyet soha nem tudunk ugyanúgy visszaadni a saját szavainkkal!Kérjünk bölcsességet az Úrtól, hogy képesek legyünk felállítani a tanítás során alkalmazott módszerek kiválasztásában az egészséges határokat, és az Ige korlátait soha ne lépjük át egy divatos módszer alkalmazásának érdekében!