A gyermek- és tinimunkát olykor kellemes kikapcsolódásnak, aranyos játszadozásnak éljük meg, amely olyan kellemes és könnyed tud lenni, hogy szellemileg feltöltődünk, kikapcsolódunk. Olykor – ahogyan velem is sokszor megtörtént – mi magunk is egy nagy gyermekké válunk, önfeledten játszadozva és énekelve a kis csapatunkkal. Másrészt van, amikor még időt szakítani a készülésre vagy eljutni a gyermekfoglalkozásokra is kész harc bennünk, nem beszélve arról, hogy a mai gyerekekkel, főleg a tizenévesekkel alig lehet szót érteni, kimerítő minden egyes óra, amit velük töltünk, teljesen elfáradunk, és sokszor kedvetlenül állunk hozzá a következő alkalomhoz. Lehet, mindkettőt átéltük már valamikor, és tudjuk nagyon jól, hogy gyermekekkel foglalkozni igenis egy harc: bennünk is – és sokszor velük is.
Van ennek a harcnak egy másik dimenziója, amire Pál apostol hívja fel a figyelmünket: „Mert nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk, hanem fejedelemségek ellen, hatalmasságok ellen…” (Efézus 6,12). Ez az, amit nekünk még a gyerekmunkában sem szabad figyelmen kívül hagynunk: lelki harcot folytatunk, ahol Isten munkáját végezzük. Ahol az igét hirdetik, ott Isten jelen van és cselekszik, de ezzel együtt a sátán, mint a világ fejedelme is tevékenykedik és ő is magának akarja azokat, akik felé szolgálunk.
A gyermekekkel, tinédzserekkel való foglalkozáskor tisztában kell lennünk azzal, hogy nagyon kevés időt töltünk velük; legyen akármilyen hatékony a foglalkozás, az heti maximum 4- 5 óra, de a többi időt a családban és a világban töltik a gyermekek. Szülőként is azt tapasztalhatjuk, hogy ahogy nőnek a gyerekek, egyre kevesebb időt tölthetünk velük, kevésbé irányíthatjuk, tanácsoljuk gyermekeinket, és el kell engednünk a kezüket, egy olyan harcba, amiben közvetlenül mi már nem segíthetünk. Ezért fontos, hogy készüljünk és készítsünk a lelki harcra, hogy úgy álljunk oda minden gyermek- és tinialkalomhoz, gyermekeink neveléséhez is, hogy nem csak a mi erőnkkel küzdünk.
Sokféle nevelési és tanítási módszer áll rendelkezésünkre azért, hogy hatékonyabb legyen szolgálatunk a gyerekek felé. A módszerek az elmúlt évtizedekben sokat változtak, és jó nekünk ezekben is fejlődni és tanulni. De van egy módszer, ami nélkül nem lehet hatékony szolgálatot végezni, amely módszer Jézus szolgálatát is meghatározta: ez pedig a böjtölés és imádkozás.
A Lukács 4,1-13-ban arról olvasunk, hogy mielőtt Jézus megkezdte volna itt a földön való szolgálatát, a „Lélektől vezetve” a pusztában töltött negyven napot böjtölésben és imádságban. Jézust így készítette fel a Lélek a szolgálatra. Ne gondoljuk azt, hogy a mi szolgálatunkban ne lenne pont ilyen szükségünk a Szent Léleknek erre a módszerére. Jézusról azt látjuk, hogy egy nehéz napra, amelyen sokféle szolgálati feladat várt rá, úgy készült fel, hogy még napfelkelte előtt kiment egy csendes helyre azért, hogy imádkozzon (Márk 1,35). Ezt követően volt ereje az Isten igéjét hirdetni, betegeket gyógyítani, tanítványokat szolgálatba állítani, a gyermekeket magához engedni és megáldani őket. Pál apostol maga is, miután elmondja, milyen fegyvereket kell felöltenünk a lelki harcra, rámutat, hogy a leghatékonyabb felkészülés az imádkozás. „Minden alkalommal, minden imádsággal és könyörgéssel imádkozzatok a Lélek által. Ebben legyetek éberek, minden állhatatossággal és könyörgéssel az összes szentekért…” (Efézus 6,18). A Biblia szerinti leghatékonyabb módszer a harcra való felkészülésben és felkészítésben az imádkozás és a böjtölés!
Ezt így elméletben én is nagyon jól tudtam, és évekkel ezelőtt gyakoroltam is, és áldásait is tapasztaltam a saját magam életében és abban, ahogyan láttam Isten erejét megnyilvánulni; tényleg csodálatos dolgokat éltem át abban az időszakban. De egy idő után a szolgálat is egy kicsit rutinná vált, nem tudtam úgy felkészülni a harcra, és nem is tudtam megharcolni azt, ami rám várt. Sajnos, azt láttam, hogy másokat sem tudtam a harcra felkészíteni; nemcsak én voltam gyenge, hanem azok is, akik felé szolgáltam. Ez év elején egyik csendességemben olvastam egy igét, amiről egyből tudtam, hogy ez most nekem szól, mintha Isten éppen ezt nekem mondta volna: „Ha a vas megtompul, és nem köszörülik ki az élét, akkor az embernek jobban meg kell feszítenie az erejét” (fordítástól függően Prédikátor 10,7 vagy 10,10). Valahogy így éreztem én is magam: csak erőlködök sok területen. Arra vezetett rá az Úr, hogy a böjtölés és imádkozás az a folyamat, amivel Isten megélesít minket, és ezt kell rendszerré tegyem a saját magam életében, szolgálatomban. Mi történik, ha valaki komolyan veszi ezt? Isten cselekedni fog életében, és megáldja a szolgálatát.
Valószínűleg nem sokan hallottak még George McCluskey-ről, aki egy imádkozó ember volt. Minden nap tizenegy órától délig a gyermekeiért és azoknak a leszármazottaiért imádkozott, mert úgy hitte, hogy családjában még az őt követő negyedik generáció is az Úrnak fog szolgálni. Később lányai lelkipásztorokhoz mentek feleségül, fiából pedig lelkipásztor lett, és később az ő gyermekeik is mind szolgálatba álltak. Ezt a történetet az ő dédunokája mesélte el egy rádióinterjúban, aki maga is az Úrnak egyik hatékony eszköze, nevezetesen Dr. James Dobson, akiről legtöbben, akik gyermekmunkában szolgálunk, valószínűleg sokat hallottunk. Dr. Dobson – aki nem ismerte személyesen dédnagyapját – elmondása szerint Mr. McCluskey egy valamiben tévedett: nem négy generáció fogja az Urat szolgálni, hiszen már az ő fia, Ryan is teljes idejűleg az Úrnak szolgál, és ő már az ötödik generáció.
Mi történik, amikor böjtölünk és imádkozunk? Egyrészt Isten készít bennünket a harcra; még nem kifejezetten harcolunk, de Isten előkészít minket arra a szolgálatra, amiben látni akar minket. Megerősödünk, felfrissülünk lelkileg a böjtölés által, vagy mondhatnánk úgy is, hogy megelégíttetünk. Megtapasztaljuk Isten vezetését. Ha valami bizonytalan előttünk, jöjjünk bátran imában és böjtben az Úr elé, és látni fogjuk mindazt, ami Isten akarata. Isten tisztít majd bennünket, és formálja a személyiségünket. A böjtölés fizikai méregtelenítő hatása sokak előtt ismert, de ugyanígy működik lelkileg is: Isten elkezdi tisztogatni az életünket. Az önmegtartóztatás pedig segíteni fog személyiségünk sok területén változni a Krisztus képére és hasonlatosságára. Ez által Isten válaszol és meghallgatja imáinkat, hiszen „nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Az imádkozás és böjtölés, pedig átragad azokra, akik között szolgálunk, nem csak őket erősítjük ezzel, hanem ők is alkalmazni fogják ezt a saját életükben. Továbbá: ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink imádkozó emberek legyenek, akkor még ma el kell elkezdenünk imádkozni értük és velük.
Jézus kereszthalála előtt is imádkozni hívta a tanítványokat, de akkor a tanítványok még nem érezték olyan fontosnak, hogy éberen imádkozzanak. Sajnos, el is buktak közülük sokan a következő harcokban. Egy néhány héttel később, pünkösd előtt pedig már imádkozva várnak. Várnak Isten ígéretére, és majd tapasztalják azokat a győzelmeket, amiket Isten elkészített nekik az Ő Szent Lelke által. Mikor jön ez az idő, amikor Isten népe újra összefogva egymással nem csak módszerek után kutat, hanem könyörög, böjtölve és imádkozva gyermekeinkért, a jövő generációjáért?!
Készüljünk és készítsünk a harcra!
