Kedves emlékeim vannak erről az ünnepről. Gyerekkoromban a Békési Baptista gyülekezetben az összes gyermek és fiatal ezen a délutánon felült az énekkar helyére, együtt énekeltük a sok, szép, alkalmi éneket, mondtuk a verseket, a végén pedig orgonaszó mellett egy-egy szál szegfűt vittünk édesanyánknak. Sok év után nyilallt belém, hogy vajon az édesapákra miért nem gondoltunk ekkor? Aztán, amikor már én is anyuka voltam, sőt, lehetőségünk lett megszervezni az anyák napi istentiszteletet, akkor szép lassan alakulni kezdett az ünnep. Egyre tudatosabban kerestük a szülőkről szóló énekeket, jeleneteket. Annyira tudatában voltam annak, hogy Isten tervében férj és feleség, gyermekáldás után pedig édesapa és édesanya együtt szerepel. Egyik sincs meg a másik nélkül, kiegészítik egymást, közösen kapták gyermeküket, gyermekeiket ajándékba. Legyen hát közös az ünnep – gondoltam.

9245728-hand-drawing-cartoon-happy-family

Kicsit kutakodtam a témában, hogy is áll a világi gondolkozás és gyakorlat ezen a téren?

Anyák napja: Az anyák ünneplése már az ókorban elkezdődött. Akkoriban az istenek anyjának ünnepét kötötték össze tavasszal az édesanyák ünneplésével. Angliában is felbukkant az ünnep, itt már keresztény alkalomként, ahol húsvét után 4. vasárnap köszöntötték az anyukákat. Aztán az Egyesült Államokban a 19-20. század fordulóján kapott újból hangsúlyt, és vált végleg állami ünneppé. Innen került Európába, és honosodott meg minden országban, végül a mi gyülekezeteinkben is.

Apák napja: Hamar eszébe jutott az embereknek, hogy az apukákat is köszönteni illene, Amerikában a 20. század elején már ünnepelni kezdték, de állami ünneppé csak a század végén vált. Romániában 2009-ben született törvény arról, hogy minden év május első vasárnapján az édesanyákat, május második vasárnapján az édesapákat kell köszönteni.

Szülők napja: Az ENSZ 2012. évi határozata értelmében minden év június 1. a szülők napja. „Ez az ünnep lehetőség arra, hogy értékeljük áldozatos, élethosszig tartó szeretetüket és munkájukat, amit a gyermeknevelés területén nyújtanak.”

A család nemzetközi napja: Az ENSZ 1994. évi határozata alapján minden év május 15. „Célja, hogy felhívja a figyelmet a család fontosságára, a társadalom egyik alappillérére.”

Ezek után úgy tűnt nekem, hogy hivatalosan nincs probléma. Májusban egészen június elsejéig ha akarjuk, „körbe ünnepelhetjük” anyukát, apukát, a szülőket, a családot. Mindet, külön-külön. Az egyik szervezet meg is indokolja, hogy miért kell így: „Egy olyan társadalomban, ahol egyre több az egyszülős család, jó külön időpontot meghatározni az apák, illetve az anyák ünneplésére, így érvényesül az egyenlő bánásmód elve és a gyermekeknek még több lehetőségük van a szüleikkel közös időtöltésre. A világon mindenütt külön ünneplik a két szülőt…”

Mi hogyan szeretnénk megemlékezni ezen a tavaszon? Álljon itt néhány ötlet az ünnepre!

  1. Ünnepi Istentisztelet formájában, melyre meghívjuk az édesanyákat, a gyermekekkel énekeket, verseket, esetleg jeleneteket tanulunk, melyet előadunk.
  • Hívjuk az Istentiszteleti ünnepre az egész családot, és megemlékezünk egyformán az édesapákról, édesanyákról. Akár kaphat virágot mindkét fél.
  • Kitágítjuk a kört egészen a nagyszülőkig, az alkalom végén szeretetvendégséget rendezünk.
  1. Klub keretén belül rendezünk megemlékezést. Előtte 2-3 alkalommal kézműveskedhetünk, készíthetünk ajándékot, tanulhatunk egy-két alkalmi éneket, meghívót készíthetünk, amit a gyerekek hazavisznek, és meghívják anyukájukat, szüleiket, nagyszüleiket a megemlékezésre. (Mondjuk a klubfoglalkozás utolsó fél órájára.)
  2. Családi napot, kirándulást szervezünk, és ott, mintegy meglepetésként adják elő a gyerekek, amivel fel szeretnék köszönteni az anyukájukat, apukájukat, stb.

Három éneket ajánlok most, melyek nem hagyományos anyák napi énekek, de számomra nagyon fontos tartalommal bírnak.

Kívánom, hogy mindenki találja meg azt a formát az ünneplésre, amit Isten készít elő a szívekben az adott városban, közösségben!

Ha szól anya…

  1. Ha szól anya, légy csendesen!
    Ha dolgot ad, mondd: megteszem.
    Ha messze küld, gyorsan szaladj!
    Ha csendre int, nyugton maradj!

  2. Ha szól apa, légy csendesen….

  3. Ha szól az Úr, légy csendesen…

Ha szól anya… kotta letöltése

Anyu süt-főz…

  1. Anyu süt-főz minden nap,
    Ott van előttem a sok jó falat.
    S ha éjjel éppen rosszat álmodom,
    Őfelé nyújtom két karom.

Refr:
A jó szülő, milyen nagy kincs,
Nehéz lehet annak, akinek nincs,
Ó, jó anyám szeretlek,
Hálás szívvel köszöntelek.

  1. Apu mindig korán kel,
    Dolgozik értünk felelősséggel.
    S amikor aztán fáradtan hazajön,
    kész még arra, hogy velem törődjön.

Refr:
A jó szülő, milyen nagy kincs,
Nehéz lehet annak, akinek nincs.
Ó, jó apám szeretlek,
Hálás szívvel köszöntelek.

  1. Minden szülőt köszöntünk,
    Annak pedig oly nagyon örülünk,
    Hogy minket a hitben felnevelnek,
    És a jó útra vezetnek.

Refr:
A jó szülő milyen nagy kincs,
Nehéz lehet annak, akinek nincs.
Ó, jó szülő, az Úr áldjon,
Adjon erőt és oltalmazzon!

(szöveghez alkalmazkodó ritmusban kell énekelni!)

Anyu süt, főz… kotta letöltése

Anyukák, apukák

Refr:

Anyukák, apukák, nagymamák, nagypapák!
Kívánjuk ma Isten áldását!

  1. Milyen jó, hogy Isten elgondolta rég, a gyermeknek a család a legjobb menedék!
    Refr:

  2. Milyen jó, hogy Isten elgondolta rég, az Ő népe is lehet ilyen menedék!
    Refr.

Apukák, anyukák kotta letöltése

0 Comments

  1. avatar

    Köszönjük, megtanultuk a második éneket, és ezzel összhangban nem csak az anyukákat, hanem az apukákat is köszöntöttük ajándékkal is 🙂 Így hangzott nálunk: https://goo.gl/photos/AE1duJeqr7EdQpp4A

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük