Ködös reggel volt, a nap sem ragyogott olyan fényesen, ahogy máskor egy ilyen tavaszt váró napon szokott. Az állatok is kedvetlenek és morcosak voltak Kerek-erdőben. Rosszkedvűket még az is fokozta, hogy emberek jöttek Kerek-erdő közelébe, az Ürge mezőre, és nagy gépekkel ásni és fúrni kezdtek, valamit kerestek a földben. Egyre közelebb és közelebb húzódtak Kerek-erdőhöz is. Az állatok napról-napra jobban kezdtek félni. Mi történik, ha elérik Kerek-erdőt? Hova fognak onnan költözni? Az Ürge mezőről is Kerek-erdőbe menekültek az ürgék.
Aznap már kora hajnalban Uhu bácsi minden odúba, üregbe, fészekbe bekopogott, és a Nagy Tisztásra hívta az állatokat.
- Kedveseim! – kezdte Uhu bácsi – Nem várhatunk tovább tétlenül, azt lesve, hogy mikor érnek az emberek a nagy gépekkel Kerek-erdőbe. Vagy elköltözünk, mielőtt ideérnek, vagy segítséget kérünk.
- Ó, nem költözünk el! Nem! Nem! De kitől kérjünk segítséget? Ki törődik velünk? – kérdezték az állatok.
- A Nagy Király törődik velünk, és csak Ő tud segíteni rajtunk. – válaszolta Uhu bácsi.
Voltak, akik helyeslően bólogattak, de voltak, akik csak intettek a kezükkel, és haza is mentek a Nagy Tisztásról. Akik ottmaradtak, azok letérdeltek, és kérték a Nagy Királyt, hogy segítsen rajtuk.
Az állatok épp készültek hazamenni a Nagy Tisztásról, amikor óriási morajlást hallottak, mintha egy állat gyomra korgott volna, és kicsit úgy tűnt az állatoknak, hogy a föld is reszket alattuk.
- Jaj, közelednek! – kiáltották az állatok. Az állatok futni kezdtek haza.
Újabb morajlás hallatszott, de ez már hangosabb volt az előzőnél, és a föld is erősebben megrázkódott. Uhu bácsi felrepült a fák felé, hogy a magasból jobban lássa, mi történik. Ott fent olyasmit látott, amit még soha. A Szürke Hegy tetejéből füst szállt fel.
- Ez vulkánkitörés lesz, amiről a nagyapám mesélt nekem régen. – gondolta Uhu bácsi, és, amilyen gyorsan csak tudott, ment, és értesítette az állatokat.
A Szürke Hegy messze volt Kerek-erdőtől, de a csúcsa olyan magas volt, hogy csak szép időben látszott ki a felhőkből. Uhu bácsi tudta, hogy a vulkán lávája Kerek-erdőbe is elérhet, ezért az állatokat arra biztatta, hogy egy kevés szükséges dolgot csomagoljanak össze, és készüljenek elhagyni Kerek-erdőt.
Mindenki úgy tett, ahogy Uhu bácsi mondta, az állatok ennivalót csomagoltak az útra, és indulásra készen felsorakoztak a Nagy Tisztáson. Uhu bácsi újra a fák felé repült néhány madárral együtt, amikor a Szürke Hegyből feltört a tüzes láva.
- Induljunk! – kiáltotta Uhu bácsi. – Gyorsan! Gyorsan! A láva hamar ideérhet.
Az állatok szaladni kezdtek a Nagy Heggyel ellentétes irányba. Uhu bácsi hátulról követte őket, és közben felrepült és nézte, hogy a láva merre folyik. Minden úgy történt, ahogy a nagyapja mesélte, a tüzes láva minden irányba szétfolyt, és mindent elpusztított, ami az útjába került. Mindenhol füst és hamu volt. Az állatok már messzire elhagyták Kerek-erdőt, amikor a kimerültségtől a földre rogytak pihenni.
- Köszönjük Uhu bácsi, hogy időben figyelmeztettél bennünket! – mondta Rőtt Róka.
- Ilyen segítséget küldött a Nagy Király? – gúnyolódtak némelyek.
- Oka van annak, hogy most ez történt! – válaszolta Uhu bácsi.
- Azt szerettük volna, ha az otthonunkat nem bántják az emberek, és a Nagy Király még nagyobb veszedelmet hozott ránk. – folytatták a gúnyolódást.
Uhu bácsi nem szólt semmit, csak szomorúan felrepült egy közeli fa tetejére. Szemei a messzi távolt kémlelték, miközben felsóhajtva megszólította a Nagy Királyt.
- Uram, mi olyan szomorúak vagyunk, és egyesek elcsüggedtek, mások félnek, és vannak, akik nem hiszik, hogy képes vagy ezt a rosszat jóra fordítani. Mi mind szeretjük Kerek-erdőt, de tudom, hogy tudsz nekünk más otthont is adni. Segíts nekem, hogy erős és bátor legyek, hogy tudjam vigasztalni és bátorítani a többieket.
Úgy tűnt már elég messze vannak a vulkántól, ezért letelepedtek abban az erdőben, amelyikhez két nap után érkeztek. Az állatok barátságtalanok és gonoszak voltak, nem úgy, mint Kerek-erdőben.
- Bárcsak hazamehetnénk! – sírt Nelli nyuszi, és szorosan az anyukájához bújt.
Hetek múlva, amikor már minden ennivalójuk elfogyott, Uhu bácsi és néhány madár eldöntötték, hogy visszamennek, hogy megnézzék, hogy milyen pusztítást végzett a Vulkán Kerek-erdőben.
Amint az erdőhöz közeledtek, a levegő egyre szürkébbé vált, már-már készültek visszafordulni, amikor Uhu bácsi megpillantotta a Nagy Hegy csúcsát, és Kerek-erdő jól ismert fái is itt-ott kilátszottak.
- Csoda történt! Kerek-erdő nem pusztult el! Nem ért el a lavina odáig. – kiáltotta Uhu bácsi örömében.
Még néhány napig távol maradtak, amíg a füst elviselhetővé nem vált. A felderítő csapat átrepült Kerek-erdő felett, és örömmel látták, hogy a láva nem ért el odáig. A Nagy Hegy lábánál állt meg a láva, de maga alá temette az egész Ürge mezőt, a nagy gépeket és fúrókat is. Akkor értette meg Uhu bácsi, hogy a Nagy Király meghallgatta a kérésüket, és a vulkánkitörést azért küldte, hogy megállítsa az embereket, hogy ne pusztítsák el Kerek-erdőt.
Uhu bácsi és a többiek elvitték a jó hírt Kerek-erdő lakóinak. Hazaköltöztek. Heteken át takarították a szürke hamut Kerek-erdőben az állatok. De ez nem szomorította el őket, mert ez a vulkán, a láva, a hamu, áldás lett Kerek-erdő lakóinak.
Nagy ünnepséget rendeztek az állatok, és hálát adtak a Nagy Királynak, hogy megszabadította őket a pusztító ellenségtől, és visszaadta nekik az otthonukat.