Az eddigi tábori tapasztalataim, valamint Isten Igéje alapján összeállítottam egy listát arról, hogy mire van szüksége leginkább egy tanítónak a gyerektáborok megszervezéséhez, levezetéséhez vagy egyéb szolgálatokhoz. A lista kiegészítésre szorul, nyugodtan tegyétek hozzá saját gondolataitokat, ötleteiteket!
Ahhoz, hogy egy gyerektáboron Isten áldása legyen, a gyerekek pedig jól érezzék magukat és élményeket szerezzenek, a tanítóknak, szolgálóknak, önkénteseknek jól meg kell pakolniuk a hátizsákjukat! Hogy mivel? Íme néhány javaslat:
1. Alázatos szív, megbocsátó lelkület.
Egy tábor szervezése áldozattal és sok munkával jár, megtörténhet, hogy nem vagytok mindenben egy véleményen a tanítótársaiddal, sok apróság lehet, ami összeugraszthat benneteket, és ezt az ellenség ki is használja. Ha nézeteltérés, netalán harag, meg nem bocsátás van közöttetek, ezt a feszültséget a gyerekek megérzik, és rányomja bélyegét az egész táborozásra. Éppen ezért légy megbocsátó lelkületű, a cél érdekében légy kész lemondani minden olyan egyéni elképzelésről, ami az egység útjában állhat (Efézus 4,32). Hidd el, megéri!
2. Sok-sok szeretet és odaadás.
Talán sok gyerek úgy érkezik a táborba, hogy ki van éhezve a szeretetre. Másoknak intenzív anya-apa hiányuk lesz, amit neked kell enyhítened. Olyanok is lehetnek, akik még életükben nem tapasztaltak feltétel nélküli elfogadást, krisztusi szeretetet. Légy te az a csatorna, akin keresztül Isten szeretetét megtapasztalhatják. Hogy hogyan ? Úgy, hogy először te magad engeded, hogy szeressen az Isten, naponta belemerülsz, megfürdesz az Isten szeretetében! (1. János 4, 11) Innentől kezdve áradni fog belőled, talán észre sem veszed, hogyan!
3. Egy-egy jó játék, dallam, mondóka, igevers.
Lehetnek holt idők, amikor a gyerekek unatkoznak: sorban állás az ebédnél, a fürdőszobában, néhány perc a szervezett program megkezdéséig, stb. Legyen a zsákodban egy olyan ének, játék, amivel elterelheted a figyelmüket az éhségről, a szükségről, a honvágyról, stb. Lehet ez egy jól megfogalmazott, frappáns tábori jelmondat, tábori himnusz, ritmusgyakorlat, játék, de akár egy általuk megfogalmazott vagy kitalált versike is.
4. Humor és jó értelemben vett lazaság.
A tábori szabályzatot be kell tartani, ez nem kérdés; viszont történhetnek olyan dolgok, amelyek fölött elnézőbbek lehetünk: néhány percnyi extra-idő a villanyoltás után még belefér, ha épp nem lett vége a társasjátéknak; ne büntessük őket azért, mert késve érkeztek valamelyik programra, főleg, ha éppen valami egyéb hasznos dologgal voltak elfoglalva; ne bántsuk őket, ha villanyoltás után még beszélgetnek egy keveset, hiszen megtörténhet, hogy a sok-sok élmény nem engedi őket rögtön elaludni.
Ne feledjük el, hogy vakáció van, ilyenkor a gyerekeknek lazítaniuk is kell, megfeledkezve a pontos időkorlátokról, amelyekhez iskolaidőben tartaniuk kell magukat. Az apró feszültségeket, félreértéseket próbáljunk humorral kezelni, ne csináljunk elefántot a bolhából, irgalmas és szelíd lélekkel igazítsuk útba a rakoncátlankodókat. Tapasztalataim szerint ahol egészséges humor van, ott kevesebb a fegyelmezési probléma.
5. Elérhetőség, közvetlenség, barátság.
Soha ne engedd, hogy annyira lekössenek a szervezési feladatok, hogy a gyermekekre ne maradjon időd és energiád. Elsősorban miattuk vagy a táborban, minden egyéb várhat; az ő kérdéseik, gondjaik prioritást élvezzenek! Hallgasd meg őket, tanácsold, imádkozz velük, a beszélgetésekben pedig törekedj arra, hogy közvetlenül, érthetően szólítsd meg őket, éreztetve velük, hogy a javukat akarod és barátaidnak tekinted őket. Jézus így közeledett feléjük, mi sem tehetjük ezt másképp (Márk 10, 14).
6. Ima, ima, ima.
Nem lehet tábort szervezni imádkozás nélkül. Jó, ha van erős imaháttered, társak, akik otthon imádkoznak értetek, de minden más probléma kezelésére, ami a táborozás alatt felmerül, az imát sose felejtsd el! Legutóbbi táborozásunkon rengeteg ima-meghallgattatásunk volt; Isten kitüntetett figyelemmel van a táborozó tanítók imája iránt. Ezt tapasztalatból mondhatom!
Végül, amit nem tehetsz a hátizsákodba, de kérheted Istent, hogy takarja be vele az egész tábort, az az Isten kegyelmének felhője: soha ne feledd, hogy minden kegyelem! Ha minden gördülékenyen megy: kegyelem; ha jó hangulatban telnek a napok: kegyelem; ha megtérések vannak: kegyelem; s ha ráadásként még pihenni is tudsz: kegyelem.
Áldott táborozásokat továbbra is!