Pár hete kiscicái születtek egyik fiatal macskánknak. Az addig félős macska, aki azt se engedte, hogy megsimogassuk, fiazás előtt pár órával hozzám dörgölőzött, sőt megengedte, hogy egy kullancsot is kiszedjek belőle. Annyira bizalmába fogadott, hogy nem keresett más rejtekhelyet, hanem a teraszon a cicaházikóba fialt, nagy meglepetésünkre.
Egy-két hét után, az egyik kiscicán kullancsot vettem észre, ezért kivettem a kiscicát a házikóból, s kiszedtem belőle a kullancsot, s a többi kiscicát is átnéztem tüzetesen. Akkor pont nem volt ott az anyjuk. Később, pár nap után ismételtem az ellenőrzést. Megtörtént, hogy az anyjuk jelenlétében is vettem ki kullancsot a cicákból.
Aztán bolhák ellen is akartam őket kezelni, ami azzal jár, hogy a tarkójára spriccelek a macskának, s vigyázok, hogy ne legyen másik macska a közelében, aki lenyalhatná róla a szert. Azt a megoldást találtam, hogy a cicákat sorban befújtam, s egy-egy órára betettem a cicaketrecbe. Nem tetszett a kiscicáknak sem, és az anyjuknak sem ez a művelet. Az anya nem értette a dolgot, dörgölőzött hozzám nyávogva, hogy segítsek a kicsinyén, szabadítsam ki. Nem tudta, mi történik, csak azt tudta, hogy ő biztonságban kell tudja a kicsinyeit.
Sokszor mi sem értjük Istent, s az ő munkáját a mi életünkben, vagy gyermekeink életében. Mikor szükségesnek látja, Isten kezelésbe veszi gyermekeit, s olyankor érthetetlenek vagyunk, panaszkodunk, rimánkodunk, mert nem értjük, mi a cél. Bíznunk kellene, de csak a veszélyt, a bajt látjuk.
Az egyik cicának a szeme is becsipásodott, s a többieknek is átadta a csipásodást. Kamillateával letörölgettem sorban minden cicaszemet. A kis Tigrincs bátor cica, s első alkalommal még húzódozott, de második alkalommal már békésen tűrte, hogy letörölgessem a szemét, mert tapasztalta, hogy neki ez a művelet jó volt, segített rajta.
Annyiszor tapasztaljuk Istenünk gondviselését, szeretetét életünkben s gyermekeink életében. Ő áldott orvosként meggyógyít, bekötözi sebeinket, gondot visel rólunk. A kérdés az, hogy bízunk-e Istenben, hogy a látszólag rossz helyzetben is kezében tartja a dolgokat, és vigyáz ránk, hogy célja van velünk? Ezt látják-e példaként gyermekeink az életünkben, a mindennapjainkban? Erre tanítjuk-e őket? Vagy a bajban panaszkodunk, rúgkapálunk? Vágyjuk-e azt, hogy Isten formálja életünket? Eltűrjük-e, hogy formáljon, megjobbítson? Megbízunk-e benne, hogy ő jót akar a mi és gyermekeink életében? Bízunk-e benne akkor is, ha nem értjük, mi „sülhet ki” az adott helyzetből?
Ne felejtsük Isten ígéreteit! Támaszkodjunk rá! Bízzunk Istenben!
„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat! Gyógyulás lesz ez a testednek és felüdülés a lelkednek!” Példabeszédek 3: 5-8
„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” Zsoltárok 147:3
Bereczki Klára
