Ahogy gondolkozok erről a témáról, megjelennek lelki szemeim előtt a jelenlegi vasárnapi iskolás csoportunk gyermekei. …


Ahogy gondolkozok erről a témáról, megjelennek lelki szemeim előtt a jelenlegi vasárnapi iskolás csoportunk gyermekei. …
Csodálom Istent. Azt, ahogyan felfedi önmagát, az életünkre vonatkozó akaratát. Ő nem sablonszerűen vezet és …
Kitavaszodott. A nap egyre erősebben kezdett sütni, és így kicsalogatta az állatokat az otthonaikból. A …
Közel 100 éve a mi vidékeinken is elfogadottá vált, hogy május első vasárnapja az anyák …
Az anyák napja szerte a világon nagy ünnep. Ilyenkor sokkal inkább hálát adhatunk Istennek azért, …
Kedves emlékeim vannak erről az ünnepről. Gyerekkoromban a Békési Baptista gyülekezetben az összes gyermek és …
A gyermek- és tinimunkát olykor kellemes kikapcsolódásnak, aranyos játszadozásnak éljük meg, amely olyan kellemes és …
Bevallom, évente ismétlődő ünnepeink során sokszor küszködtem azzal, hogyan tárjam a gyerekek, a tinik elé …
Nem a legkönnyebb vállalkozás tinédzserekkel foglalkozni; hatalmas kihívás, de nagyon sok áldás kísérheti mindazokat, aki …
Alsósok és a húsvét Szeretjük, ha szép zene szól, amikor ünnepelünk. Vannak kedvenc énekeink, amit …